Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - VITA - Palánkai Tibor: A nemzet és a "világrendszer" viszonyáról
ció „gyűrűzik be”, a külföldi konkurrencia munkanélküliséget idéz elő, s adott gazdasági nehézségek oka valamilyen más ország árfolyam- vagy kamatláb-politikája. S itt sem pusztán a nevelés meg a propaganda egyoldalúságáról vagy szándékos torzításáról van szó, hanem sok tekintetben valóságos összefüggések tudatosulásáról. Nagy nyomatékkai hangsúlyozom: távolról sem kívánom tagadni vagy kisebbíteni mindazt, amit Ágh Attila a nemzetközi viszonyok és világrendszer jelentőségéről, új fejlődési sajátosságairól és az ezzel kapcsolatos követelményekről elmondott. Teljes mértékben egyetértek a nemzetközi viszonyok mint alrendszer önállóságára és visszahatásaira vonatkozó fejtegetésekkel. Miközben tagadom a nemzeti és a nemzetközi viszonyok és rendszerek közötti akármilyen irányú „elsődlegességet” és alárendeltséget, úgy érzem, hogy magasabb szervezettsége és hatalmi alátámasztottsága miatt a mai világ viszonyainak a vizsgálata elkerülhetetlenül a nemzetiből indul ki. Egyébként a nemzetitől a nemzetközi felé haladás felel meg a marxizmus módszerének is. Elemzéseikben a klasszikusok nem „felülről”, hanem alapvetően „alulról” építkeztek. Nem kívánok semmiképpen citációs párbajba bocsátkozni, s különösen tartózkodnék olyan idézetektől, amelyek a témához nem egyértelműen kapcsolódó megállapításokra vagy összefüggéseikből kiragadott megfogalmazásokra alapozódnak. A marxi módszernek egyik egyértelműen kimutatható sajátossága, hogy mindig következetesen halad az egyestől az általánosig, az egyéntől a különböző társadalmi vonatkozásokig. Közgazdasági elemzését az áruval és a termelő egyénnel kezdi, s fokozatosan jut el olyan kategóriákig, mint pénz, bér, kamat vagy társadalmi újratermelés. S az igazsághoz tartozik az is, hogy Marx a Tőkében és egyebütt a fenti kategóriákat makroösszefüggéseikben, alapvetően mint nemzeti kategóriákat fogta fel. Marx az érték, az ár, a bér stb. társadalmi közegének a nemzetgazdaságot értette, s ez akkor derül ki egyértelműen, amikor utalásokat tesz ezek megjelenésének nemzetközi sajátosságaira. A piac persze Marx idejében nem volt még a mai értelemben nemzetileg integrált, inkább „helyi” jellege dominált, de ez vonatkozott a nemzetközi cserére is. A nemzetközi tranzakciók ezeken a helyi piacokon bonyolódó árucserékből álltak, s közöttük a londoni árutőzsde és pénzpiac sem volt több, mint sajátos, privilegizált „helyi” piac. Marx az aranypénz funkciói között a világpénz szerepet ötödikként, a többivel kétségtelenül egy sorban említi, holott nyilvánvaló, hogy az előző négy funkció ezen a szinten megismétlődik. A nemzetközi értékre és a váltóárfolyamra vonatkozó megjegyzései azonban arra utalnak, hogy Marx az aranyat sem tekintette univerzális egyenértékesnek, s osztotta a klasszikus polgári közgazdászok felismerését, hogy ugyanaz az aranymennyiség országonként a fejlettségtől függően különböző nagyságú nemzeti munkákkal azonos. Számos kérdés elemzésekor egyszerűen elvonatkoztatott a külkereskedelemtől (pl. újratermelési modell), mivel az utóbbit mint zavaró tényezőt (!) kezelte. Felvethető, hogy a fenti módszer pusztán a logikai kifejtést szolgálta, s ha Marx eljutott volna a világgaz
