Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - SZEMLE - Perc L. László: A változás évei Spanyolországban
fűződő kapcsolat fenntartása mellett, és csak 44 szavazatot kapott a Spanyolországgal való integráció. Gibraltárral összefüggésben a spanyol kormánynak más gondjai is vannak. Marokkó ugyanis évek óta napirenden tartja Ceuta és Melilla - az afrikai kontinensen lévő két enklávé város - kérdését. 1983 elején Rabatban, az Arab Parlamenti Unió székhelyén egyhangúlag megszavazták azt a marokkói javaslatot, hogy „a madridi kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Marokkóval Ceuta és Melilla városok, a Chafarinas-szigetek és a Földközi-tenger menti parti őrhelyek szuverenitásának átadásáról”.12 Egyébként Hasszán marokkói király már évekkel ezelőtt kilátásba helyezte, hogy amint Gibraltár visszakerül spanyol fennhatóság alá, Marokkó nyomban kiterjeszti szuverenitását a felségterületén fekvő és jelenleg spanyol tulajdonban lévő területekre. Spanyol részről igyekeztek nem nagyon dramatizálni a legutóbbi marokkói kezdeményezést. Ugyanakkor a spanyol diplomácia is igen aktívvá vált Marokkó és Algéria viszonylatában. János Károly király 1983 májusában tett hivatalos algériai látogatása zárta azt a sort, amelyet Felipe González és Alfonso Guerra miniszterelnök-helyettes kezdtek meg korábban Algériában és Marokkóban tett hivatalos látogatásaikkal. Egy idő óta a francia diplomácia is sokat kezdeményez a Földközi-tenger nyugati medencéjében. Fernando Mórán spanyol külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain Cheysson francia külügyminiszter javasolta hat mediterrán ország (Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Algéria, Marokkó és Tunézia) konferenciájának összehívását egy új Maghreb-politika kialakításának céljával: ez a politika a térség arab szektorának stabilitását lenne hivatva erősíteni. Ilyen értelemben működnének közre a párizsi és a madridi szocialista kormányok egyfajta „Nagy-Magbreb” kialakításában, ami egyébként jól megfelelne a térséggel összefüggő amerikai törekvéseknek is, mivel egy ilyen arab képződmény ellensúlyt jelenthetne Líbiával szemben, és biztosíthatná az atlanti befolyás erősödését e régióban. Ez a politikai irányvonal a spanyol szocialista kormány rideg elfordulását jelenti a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot és a Polisario Frontot támogató politikától, amelyet korábban a PSOE folytatott Nyugat-Szahara, az egykori spanyol gyarmat és a környező arab országok közti konfliktus rendezésének kérdésében.
