Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - SZEMLE - Zöld Iván: Egy egyezmény margójára

nemzetközi szervezet által vagy több résztvevővel oldják meg. Abból kell kiindulni, hogy a vietnami néppel való együttműködés a pusztító háború következményeinek felszámolásában a népek és államok szolidaritásának kifejezése lehet és kell hogy legyen, azok társadalmi rendszerétől függetlenül, ezért ez az együttműködés, segítségnyújtás csakis kétoldalú alapon történhet. Hasonló álláspontra jutott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági főtanácsadója, Kissinger 1973-ban Hanoiban tett látogatása alkalmával. E látogatás idején a két fél megállapodott a VDK és az Egyesült Államok közös gazdasági bizottságának létrehozásáról.

A konferencia azt az elgondolást sem támogatta, hogy a vietnami kérdés békés rendezésének nemzetközi garantálását Laosz és Kambodzsa problémáival együtt vitassák meg. A javaslat elvetése teljesen indokolt, hiszen a konferencia megrendezését a párizsi egyezmény irányozza elő, és éppen a vietnami vitás kérdések megvizsgálására, nem pedig a laoszi és a kambodzsai problémák megoldására. A konferencián nem volt jelen sem Laosz, sem Kambodzsa képviselője, következésképpen problémáik megvitatása nem az adott fórum feladata.

A nemzetközi Vietnam-konferencia jelentősen növelte a párizsi egyezmény nemzetközi jogi jelentőségét. Rögzítette a vietnami nép főbb vívmányait a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban.

Egyezmény — kompromisszumok jegyében

Az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon nyilatkozatában a párizsi egyezményről szólva a „tisztességes béke” fogalmát használta. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági főtanácsadója, a párizsi tárgyalásokon részt vett amerikai küldöttség vezetője ehhez azonban hozzáfűzte, hogy . .a tárgyalóasztalnál nem lehet megnyerni azt, ami a csatamezőn elveszett.. .”.8

Az amerikai imperializmus katonai céljait nem érte el, politikai és erkölcsi vereséget szenvedett. A VDK nagy diplomáciai győzelmet is aratott. Arra késztette az amerikai felet, hogy mondjon le a „kölcsönös deeszkaláció” követeléséről, és megvédelmezte a vietnami nép azon jogát, hogy Vietnam bármelyik részén harcoljon hazája függetlenségéért, szabadságáért.

Elérte, hogy az 1954-es genfi egyezmény alapján elismerjék Vietnam egységét, területi integritását, az Észak és Dél közötti demarkációs vonal ideiglenes jellegét. ’ ' • • H:

Az Egyesült Államok az egyezmény VIII. fejezetének értelmében „hozzájárul” a VDK háború utáni újjáépítéséhez. Az egyezményben egyetlen szó sem esik a hazafias erők Dél-Vietnam északi részéről való kivonásáról, bár az Egyesült Államok és a saigoni kormány képviselői hosszú ideig ezt szorgalmazták.

Az egyezmény 3. cikkelyének „b” pontja kimondja: „.. .a dél-vietnami felek fegyveres erői helyükön maradnak. A két félnek a 17. cikkelyben leírt közös ka-