Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Barbi Balázs: Ch. Bertram (szerk.): A harmadik világbeli konfliktus és a nemzetközi biztonság
tok” elemzése követi. Szütke folton a tanulmányíró a fejlődő világ biztonsági problémáit érti. A „szürkeség”, azaz bizonytalanság fokozódott a harmadik világban. Részben azáltal, hogy míg Nyugat-Európában és néhány más területen, így Japán vagy a Közel-Kelet esetében könnyen meghatározhatók az „ellenség” (értsd: a szocializmus) előretörésének végső határai, máshol nincsenek pontos elválasztó vonalak. Emellett fokozza a gondokat, hogy az amerikai biztonsági garanciába vetett hit megrendülése változásokat idézett elő a fejlődő országok biztonságérzetében és politikájában is, fokozva ezzel is a bizonytalanságot. Foglalkozik még a szerző a konkrét feszültség- gócokkal, valamint a harmadik világ nemzetközi biztonsághoz való hozzájárulásának kérdésével. Az írás minden mondata azt sugallja, hogy bármely változás mögött szovjet terjeszkedési törekvéseket kell keresni, melyekre az egyetlen lehetséges válasz az Egyesült Államok katonai helyzetének megerősítése. A fejlődő országok számára pedig - Schlesinger szerint - egyetlen elfogadható út kínálkozik: a Nyugathoz való csatlakozás. A másik általános tanulmány szerzője az indonéz Jusuf Wanandi. Megfigyeléseit egy szűkebb régió, Délkelet-Ázsia és a térség szervezete, az ÄSEAN tapasztalatai alapján foglalja össze. Olyan kérdéseket vizsgál, amelyek valamennyi vagy a legtöbb fejlődő országra jellemzők. így érinti a nemzeti fejlődés, a nemzeti egység, a belpolitika, továbbá a hatalmi utódlás kérdését és az ezzel összefüggő problémákat. Ezt követően vázolja fel a harmadik világban keletkező konfliktusok „anatómiáját”. Bár Wanandi utalást tesz a konfliktusok mögött meghúzódó gazdasági és szociális indítékokra is, alapvető okként a nemzeti gyengeség kiváltotta külső nagyhatalmi beavatkozást jelöli meg. A kelet-nyugati ellentéteknek a harmadik világ helyzetét befolyásoló hatásáról szólva az indonéz szerző Schlesin- gernél sokkalta objektívebben tárja fel a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti ellentétek okait. Mindazonáltal a fejlődő országok jövőbeli magatartását illetően ő is a Nyugat melletti egyoldalú elkötelezettséget tekinti hasznosnak és célszerűnek. Felhívja azonban a nyugati hatalmak figyelmét arra is, hogy a jelenleginél jóval többet kell tenniük a fejlődő világ megnyeréséért. Udo Steinbach tanulmánya a harmadik világban keletkező konfliktusok forrásaival foglalkozik. Mindenekelőtt rámutat arra, hogy a konfliktusok rendkívül változatos eredetűek lehetnek. Kapcsolódhatnak az ellentétek kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai tényezőkhöz, és éppen ezért a konfliktuskutatás nagy nehézségekkel jár. Steinbach a viszályokat négy kategóriába sorolja: a) a harmadik világon belüli nemzeti széthúzás; b) az egyenlőtlen fejlődés; c) a kulturális összecsapások; és d) a felszabadítási mozgalmak csoportjába. Röviden bemutatja és elemzi az egyes kategóriákat. Kiemeli, hogy míg az elméletben még elfogadható az egyes kategóriák viszonylag merev szétválasztása, addig a gyakorlat (a mai politikai valóság) azt bizonyítja, hogy az ellentétek forrásai rendszerint vegyesen, egymástól áthatva érvényesülnek. Szemléletesen bemutatja az elmúlt évtizedek több harmadik világbeli konfliktusát, keresve az okokat, a kiváltó tényezőket. Szakszerűen vizsgálja a fejlődő országok belső gondjainak egymásra hatását és azt a láncreakciót, amelyet egyes nehézségek kiváltanak. A kötet megelőző írásainak hangnemével egyezően, de valamivel enyhébb tónusban érinti a nagyhatalmak kérdését, és utal a Szovjetunió azon lépéseire, amelyek aggodalommal töltötték el a nyugati államokat, írásának „Egy stabilitás-terv” alcímmel ellátott részében a fejlődő világ számára a megoldást nem az Egyesült Államokhoz vagy a tőkés világhoz való egyértelmű és feltétlen csatlakozásban, hanem elsősorban a fejlődő országok önállóságának erősítésében látja. Természetesen nem a nyugati-fejlődő kapcsolatok összefonódása ellen emel szót, hanem csak rávilágít arra, hogy a harmadik világon belüli feszültségek és konfliktusok megoldását is ott kell keresni. Barry M. Blechman írását a harmadik világbeli konfliktusokba való külföldi katonai beavatkozás vizsgálatának szenteli. Miután az angolai szovjet és kubai „beavatkozás” példáján rávilágít a külső katonai erő alkalmazásának előnyeire és hátrányaira, negatív következményeire, az 1945-ös évtől kezdődően kronologikus sorrendben dolgozza fel a jelentősebb beavatkozásokat. Bár nem kerüli meg a nyugati hatalmak katonai agresszióinak említését, az esetek többségét a Szovjetunió és más baloldali erők számlájára írja. Ezt követően érdekesen és nagy alapossággal foglalkozik a katonai beavatkozás sikerét vagy kudarcát meghatározó tényezőkkel. Példák felsorolásával szemléletesen mutatja be kölcsönhatásukat. Tanulmányát a Nyugat számára ajánlatos magatartás felvázolásával zárja. A kőolajellátás védelmének katonai szükségleteivel foglalkozik Sir John Hackett. Ku150
