Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Janech István: Békés Rezső: Truman árnyéka

felszabadítását” jelölték meg. Elemzi a tömeges nukleáris megtorlás katonai doktrínájának megfogalmazódási folyamatát, azt a fegyverkezési koncepciót, amely elindította az atom- és hidrogénfegyverek tökéletesítését, felhalmozását. Az ötvenes évek közepén azonban, mivel a nemzetközi erőviszonyok a haladás és a béke erői javára tolódtak el, s megélénkültek a szovjet békekezdeményezések, az Egyesült Államok vezetőinek is változ- tatniok kellett korábbi politikai magatartásukon. „Furcsa, bonyolult és ellentmondásos évek következtek.” (142.1.) Az európai kollektív biztonság létrehozására irányuló szovjet javaslatokat (1954-5 5) az NSZK-nak a NATO- ba való bevonás követte, amire jogos válaszként a Varsói Szerződés megkötésével reagáltak az európai szocialista országok. 1955. július 18-án Bernben sikeresen lezajlott ugyan a az első kelet-nyugati csúcstalálkozó Bulga- nyin és Hruscsov, Eisenhower és Dulles, Eden és Macmillan, valamint Faure és Pinay részvételével, de a reményteljes várakozásokat újabb hidegháborús mélypont követte 1956 őszén. A magyarországi ellenforradalom leverését és a szuezi válságot követően azonban a nemzetközi viszonyokban bekövetkezett visszaesés már nem lehetett tartós, „hiszen gyorsuló ütemben változtak meg az erőviszonyok a két alapvető társadalmi rend között”. (145.1.) A Szovjetunió globális katonai hatalommá válását nem hagyhatta figyelmen kívül az amerikai vezetés sem. E változások eredményeként kerülhetett sor 1959 szeptemberében Hruscsov és Eisenhower csúcs- találkozójára. Az új remények és a hidegháborús politika folytatása közötti küzdelem egyre inkább az amerikai politikai közvélemény homlokterébe került. Eisenhower elnöki megbízatása végére, ahogy ezt a szerző találóan megfogalmazta, ,, . . . sok mindent megértett vagy talán megérzett a változások szükségességéből. Belátta, hogy a Szovjetunió szándékainak és törekvéseinek figyelem- bevétele nélkül nem lehet globális politikát folytatni. Észrevette, hogy a világ új realitásai közé tartoznak a fejlődő országok, s az Egyesült Államoknak új módon kell hozzájuk közelednie, ellenkező esetben a fejlődő világ a Szovjetuniónál keres támaszt. A megváltozott erőviszonyokra való újszerű válasz- szal, politikai következetességgel azonban már gyakran adós maradt.” (147. 1.)

Nem véletlen, hogy a szerző a Kennedy elnökségét tárgyaló fejezetnek az „Új korszak nyitánya vagy a régi befejezése” címet adta. A világpolitikában s nem utolsósorban magában az Egyesült Államokban bekövetkezett gazdasági, politikai változások (a gazdasági növekedés lelassulása, az amerikai gazdaság súlyának csökkenése, a szocialista országok megerősödése, amerikai belpolitikai mozgások, a szakszervezetek erősödése, az ún. polgárjogi mozgalmak fellendülése stb.) s rendkívül fontos tényezőként a Szovjetunióval szembeni hadászati fölényének elvesztése, a területi sebezhetetlenség mítoszának szertefoszlása stratégiai alternatívák keresésére késztette az amerikai monopoltőke különböző csoportjait. Az akkor legerősebb északkeleti tőkéscsoport (az ún. Wall Street- csoport) az „ifjú Kennedy-ben vélte felfedezni s megtalálni az érdekeit legjobban érvényesíteni tudó politikust”. (152. 1.) Így került az Egyesült Államok legfiatalabb elnökeként 1961-ben (ekkor mindössze 44 éves volt) a Fehér Házba. Kennedy még elnökjelöltként megfogalmazta azokat a külpolitikai alapelveket, amelyekre fel kívánta építeni gyakorlati politikáját. Bár stratégiája lényegében megőrizte elődei agresszivitását — húzza alá a szerző —, mégis „ . . . egyidejűleg felmutatta az alkalmazkodási kényszeren alapuló, de egyben realitásérzéket mutató tárgyalási készséget is. Szelektív koegzisztenciát képviselt: ahol egyenlő erővel találta szembe magát, tárgyalt, másutt - az ún „perifériákon” - agresszíven támadott.” (153.1.) i960, június 14-i beszédében megfogalmazott híres 12 pontjában „egyszerre hirdette meg a korlátlan nukleáris hadászati fölény visszaszerzésére irányuló amerikai igényt s azt is, hogy az Egyesült Államoknak új eszközök és módszerek alkalmazásával fokozottabban alkalmazkodni kell a világ megváltozott erőviszonyaihoz”. (153. 1.)

A Szovjetunió megerősödésének hatására az amerikai vezetés felismerte a vele való tárgyalások szükségességét is. Amint azt elnöki beiktatási beszédében John F. Kennedy kijelentette: „Sohase tárgyaljunk félelemből, de sohase féljünk tárgyalni.” (249. 1.) Ez az aktualitását és érvényét máig megőrző mondás már 1963-ban testet öltött a nukleáris fegyverkísérletek megtiltásáról szóló egyezményben. Kennedy tette először elnöki programmá a leszerelésről folytatandó tárgyalásokat.

A szerző nagy súlyt helyhez Kennedy strat tégiája azon elveinek a bemutatására is, min- a nyugati szövetségi viszony megerősítése (elsősorban gazdasági eszközökkel), a gyar144