Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - SZEMLE - Réti Ervin: A Reagan-terv az Egyesült Államok közel-kelet politikájában

tom izolációját, s elősegítheti azt az izraeli szándékot, hogy Egyiptomot, de a le­hetőség szerint az Egyesült Államokat is „politikai túszként” használja. A tár­gyalások végül is leféke ződtek, és gyakorlatilag holtpontra jutottak. A hosszabb távúra tervezett Camp David-i folyamat kimerült és leállt. Be­bizonyosodott, hogy a palesztin problémát még a „pax americana” szellemében sem lehet a Camp David-i keretek között megoldani, s az ötödik háború, a bejrúti csata a helyzet újbóli végiggondolására késztethette az Egyesült Államokat. A módosításokat elősegíthette, hogy az egyiptomi személyi változások (Szadat ha­lála), valamint az amerikai elnöki tisztségben történt változás az új vezetőknek nagyobb rugalmasságot adhattak a Camp David-i megállapodással személy sze­rint is azonosult korábbi államfőkkel szemben. Ösztönözhetett egy újabb amerikai lépést, hogy a Camp David körüli kampány csendesülése nyomán ismét felélén­kültek az amerikai-arab kapcsolatok, sőt több arab ország újólag felvette a hiva­talos vagy nem hivatalos kapcsolatokat Egyiptommal. E közegben fogant a Reagan-terv. Camp Daviddel kapcsolatosan még a legilleté­kesebb elnöki nyilatkozat is egy tartós közel-keleti békekorszak nyitányáról szólt. Carter szavaival szemben azonban nem valósult meg a béke, még rövid időre sem. A háború legfeljebb áthelyeződött Libanon területére. Ez nem hatott meglepetésként. Miután Egyiptom kivált a frontállamok kö­zül, az izraeli-szíriai tűzszüneti vonalakon ENSZ-ütközőzóna húzódik, Jordánia pedig tartózkodik minden konfrontációs lépéstől, Izrael és Libanon határvidéke vált az egyetlen olyan területté, ahol valóságos katonai összecsapásokra kerülhe­tett sor. Hozzájárult ehhez Libanon széttagoltsága, a három évtized alatti három súlyos polgárháború öröksége, a nyolcvan politikai csoportosulás, valamint a negy­venkét fegyveres testület versengése. Libanon volt az a terep, ahol a PFSZ nem­csak központját állíthatta fel, de kiépíthette egy jövendő palesztin államalakulat tényleges infrastruktúráját; az ország északi és keleti vidékein jelentős létszámú szíriai erők állomásoztak az arabközi békefenntartó hadsereg kötelékében; a jobb­oldalnak pedig nyíltan izraeli kapcsolatai voltak, beleértve Haddad őrnagynak az izraeli határral párhuzamos és arra épülő szakadár „állam-sávját”, ahol izraeli ka­tonák tartózkodtak. Izrael, már Szadat jeruzsálemi látogatását követően, két alkalommal folyta­tott kiterjedtebb katonai akciókat Libanonban. 1978 tavaszán végrehajtotta a Litani hadműveletet, amelynek során a Litani folyóig hatoltak előre egységei. (Ennek nyomán vált lehetségessé Haddad támaszpont-államocskájának létrejöt­te.) 1981 nyarán pedig - részben a rendkívüli izraeli választások lélektani előkészí­tésére - légiháborút indítottak, és bombázták Dél-Libanont, illetve Bejrút belvá­rosának palesztinok lakta kerületeit. Az izraeli támadások, amelyek során egyide­jűleg lebombázták a Bagdad melletti Tammúz atomreaktort, a célra tartó harci gépek pedig megsértették Jordánia, valamint Szaúd-Arábia légterét, hatékony el­lenlépés nélkül maradtak az arab világban. Az arab tábor belső meghasonlása, Irak és Irán háborújának megosztó hatása, a Szilárdság Frontján belül is érzékel­98

Next

/
Thumbnails
Contents