Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Bede Rita: Afrikai egység - illúziók nélkül
igyekszik tagállamait egy olyan politika kidolgozására egyesíteni, amelynek révén a kontinens egyik legsúlyosabb problémája felszámolhatóvá válna. Az egyes emberek egyre reménytelenebbé váló szociális és kulturális ki- semmizettségével növekszik a vallás szerepe. A politikai szféra az afrikaiak többsége számára még túl távoli, így elsősorban a könnyebben megközelíthető valláshoz kapcsolódnak. A vallás Afrikában hagyományosan és ma is a nemzeti kohézió egyik fontos eleme. A vallási megosztottság társadalmi és politikai destabilizáló szerepe mellett jelen van a vallás nemzeti integráló hatása is. Afrikában „ ... az iszlám egy népi, sőt talán egy általános nemzeti ideológiának a képviselőjévé válik ... A lakosság legkülönbözőbb csoportjainak reményeit fejezi ki, ezek tőle várják a társadalom és a politikai hatalom közötti ellentétek megoldását.”21 A nyugat-szaharai kérdés és az AESZ Az AESZ mélyülő válsága 1982 augusztusában vált kritikussá, amikor is a szervezet 19. csúcskonferenciáját elhalasztották, majd a november 23-ra halasztott csúcs is meghiúsult. A konferencia elhalasztásában két tényező játszott szerepet. Az egyik a líbiai politikával és Kadhafi elnök személyével függ össze. Az Egyesült Államok Líbia elleni éles támadása számos afrikai országot visszatartott attól, hogy Tripoliba menjen. Líbia és néhány környező állam feszült viszonyát kihasználva, valóságos propagandahadjárat indult az ország ellen, amelynek célja a Tri- poliban tervezett csúcskonferencia meghiúsítása volt. Ugyanakkor az afrikai országok nem hagyhatták figyelmen kívül, hogy a korábbi AESZ-csúcson, 1981 júniusában Nairobiban az afrikai államok vezetői az előírásoknak megfelelően jelölték meg Tripolit következő találkozójuk színhelyéül, és a líbiai színhely lényegében nem érintette azokat az ellentéteket, melyek az afrikai mozgalomban tartósan fennálltak. Az AESZ 1982-es csúcsértekezlete bojkottjának másik oka a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság (SZADK) felvételével kapcsolatos, mivel az a Polisario Front vezetésével 1973. május 20. óta folytatja harcát nemzeti függetlenségéért. Ezt Marokkó nem ismeri el. II. Hasszán és a mögötte álló Egyesült Államok elsősorban gazdag foszfátmezőiket féltik, és a Polisario harcosait banditáknak, terroristáknak, algériai, mali és kubai, sőt vietnami ügynököknek kiáltják ki.22 Az AESZ jelenlegi válságát elemezve nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy sem a nyugat-szaharai konfliktus, sem a Maghreb ellentétei nem tekinthetők új problémáknak. Az afrikai egységet súlyosan bomlasztó hatásuk tehát a konfliktus új elemeiben keresendők. Az 1975-ös nyugat-szaharai háború után, melyet sokan már „elfelejtett háborúként” emlegetnek, Marokkó úgy vélte, hogy az 1982-es afrikai csúcsértekezlet összehívásának látványos megakadályozása elmélyítheti az AESZ-tagorszá74
