Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Magas István: A francia gazdaság érdekei és az EK
összehasonlításban is - viszonylag kedvező trendje (melyet gyors növekedés, mérsékelt infláció és elfogadható szintű munkanélküliség jellemzett) már régen a múlté, a gazdaság egészségi állapotának legfontosabb jelzőszámai (az előbb említettek, továbbá a folyó fizetési mérleg alakulása) egyaránt romló tendenciát tükröztek. Az előző rendszertől örökölt, R. Barre-féle stabilizációs program szigorú követelményei (melyeknek - ismerjük el - kezdeti eredményei, például a fizetési mérleg romlásának megállításában és a divizatartalékok dolgában már látszani kezdtek) bénítólag hatottak mind a beruházások, mind a végső fogyasztás területén. A konjunktúra .efojtott állapotban volt, a munkanélküliség szintje nem csökkent, az infláció viszont - ha szerény mértékben is, de - igen. A baloldali kormányzat stagflációs intézkedései a Barre-féle konzervatív gazdaságpolitikai elképzeléseket javarészt félre tevő, új elképzeléseken nyugodtak: a keynesizmus, az állam növekvő gazdasági szerepének egyfajta felélesztése, kiterjedt államosítások, széles körű (összességében és arányaiban is megnövelt) szociálpolitikai áldozatok, a megtermelt nemzeti jövedelem szegényebb rétegek irányában történő újraelosztásának gondolata hatották át a kormányzat gazdaság- politikai lépéseit. Ezeknek lényegéről az illetékesek kezdetben (1981-ben) még büszkén vallották, hogy a foglalkoztatás növeléséé az elsőbbség; később a munkanélküliség és az infláció elleni együttes harcról esett már szó; legújabban pe- ig - igaz, elég halkan - inkább csak az infláció elleni harc elkerülhetetlenségéről lehet kormánykörökben hallani. Mindamellett el kell mondani, hogy az eltelt két és fél év során a foglalkoztatási helyzet nem romlott rovább, persze nem is javult ugrásszerűen. (Lásd az 5. táblázatot.) Mi is történt valójában a baloldal nagyratörő terveivel? Kár lenne tagadni - maguk az érintettek sem teszik -, hogy a baloldali kormányzás első két éve nem hozott olyan látványos gazdasági sikereket (sőt stabilizációt sem), amelyeket a hatalomátvételt követő hónapok örömteli felindultságában Franciaországban remélni lehetett. A gazdasági növekedés korábban megszokott, viszonylag gyors ütemének újraélesztése, a versenytársakkal szemben közel másfél évtizeden át élvezett ún. növekedési előny életben tartása (s ezáltal a remélt munkahelyteremtés) mint gazdaságpolitikai elképzelés csak igen kis részben válhatott valóra. Ennek egyik oka az volt, hogy a megnövekedett GNP-nek csaknem 17 százalékát előállító állami szektoron keresztül sem tudott a gazdaságpolitika olyan, a termelés bővítésére ösztönző folyamatokat elindítani, melyek a gazdaság minden lényeges szektorára kiterjedtek volna: a vállalkozók nagy része - kiváltképp persze a nagytőke - jövedelmezőségi (adózási) megfontolásokból vár a beruházásokkal; a kis- és középtőkés csoportok számára a csak némileg javuló hitellehetőségek nem jelentettek igazi lendítőerőt. Másodszor, amíg a belső monetáris politika nem irányul egyértelműen az infláció megfékezésére, hanem egyúttal hitelbővülést is engedélyez, akkor - a vár59
