Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
jén. A francia kormány konkrét segítséget nyújt Nicaraguának, Mexikóval közösen nyilatkozatot adtak ki a salvadori gerillák támogatásáról, s ez érthetően irritálja a Reagan-kormányzatot. Ebben a relációban is erősen visszaköszön a de gaul- le-i hatás. Mitterrand nagyon szívesen él a latinitás jelszavával, s e jelszó Latin- Amerikával kapcsolatban, úgy tűnik, inkább fejez ki ideológiai, kulturális és politikai megfontolásokat, mintsem közvetlen gazdasági érdekeket. Salvador esetében pregnáns módon érzékelhető Mitterrand és Reagan megközelítésének különbsége. Reagan számára Salvador egy egyszerű, katonai eszközökkel elintézhető - vagy legalábbis annak tűnő - probléma, míg Mitterrand szerint létezik egy tényleges út, egy sikeres „szocialista megoldás”. Történelmi és gazdasági szempontból egyaránt a Közel-Kelet az egyik legfontosabb reláció Franciaország számára. E térséggel kapcsolatban Cheysson külügyminiszter 1981 decemberében foglalta össze az új megközelítés elveit:- a térség népeinek (a palesztinoknak is) joguk van saját államukban, békés és elismert határok között élni,- minden népnek egyenlő jogai vannak,... azaz joguk van a saját hazához, az önrendelkezéshez, az állami szervezethez, az államalakításhoz;- nem fogadható el a térségre vonatkozó nemzetközi határozatok egyoldalú megsértése;- minden kérdést a régió politikai erői közötti tárgyalásokkal kell rendezni.110 A giscard-i politikához képest változás a palesztinok önálló államhoz való jogának nyílt elismerése, amelyről Mitterrand Izraelben tett látogatása (1982. március 3-5.) alkalmával beszélt. A diplomáciai kar intelmei ellenére elment Jeruzsálembe. A knesszetben elmondott beszédében különösen érezhető volt a külpolitikai kérdésekben vallott moralizmusa. Az „igazságos és szolidáris” Franciaországról beszélt, amely békében kíván élni mindenkivel, s legelső normává emelte az azonos jogok kölcsönös elismerését minden állam számára. Azt az elvet, amelyet a francia külpolitika elé állított imperatívuszok legfontosabbikának tart. Kijelentette, hogy nem kívánja Franciaországot döntőbíróvá tenni, amelyre az adott hatalmi viszonyok mellett egyébként sem lenne képes. Inkább vállalja a kettősség látszatát. Azt, hogy Izraelben jobbára Izrael-barátnak, az arab világban pedig arabbarátnak tartsák.51 Ez utóbbi vonás érezhetően felerősödött Izrael libanoni agressziója óta. 1982. augusztus 17-i tv-beszédében Mitterrand úgy fogalmazott, hogy Franciaország közel-keleti politikája a „jelenlét, az egyensúly és a béke politikája”, amely elismeri, hogy a libanoni népnek joga van „megcsúfolt egységének és függetlenségének” helyreállításához. Franciaország az elsők között ajánlotta fel, hogy csapatokat küld Libanonba a palesztinok elvonulásának biztosításához. 1982 augusztusának végén Cheysson az egyiptomi kollégájával, J. H. Alival folytatott tárgyalásain felvetette, hogy a két ország közösen kezdeményezze az ENSZ-ben a palesztin kérdés megoldását, szeptember 22-én pedig a külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki az átfogó rendezés feltételeiről. A szocialista kormányzat közel-keleti politikája még egy vonatkozásban érde39