Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
hiánya és a multilaterális gazdaságpolitika gyengesége mutatkozik meg a szocialista országokban. Ez gyengíti helyzetüket az új gazdasági világrendről folytatott nemzetközi vitában, szükségképpen tehát a fejlett kapitalista országokra hagyja a dialógust a harmadik világgal.” Paszynski egy olyan új „intézményi” világrend kialakítása mellett száll síkra, amelyben mind a szocialista, mind pedig a fejlődő országok megfelelő szerephez jutnak, s az utóbbiak tekintetében idézi az UNCTAD manilai konferenciájának deklarációját, amely szerint „a fejlődő országoknak nagyobb és növekvő részvételt kell biztosítani a nemzetközi gazdasági viszonyok jövőjével kapcsolatos döntésekben, s ugyancsak nagyobb és növekvő részesedést a világgazdaság fejlődéséből adódó előnyökből”.16 A fentiekben röviden jelzett problémák nyomán a nemzetközi viszonyok fejlődésének alábbi főbb tendenciáit látjuk szükségesnek elkülöníteni: i. nem^et- köT'iesedés: a nemzetközi viszonyok fejlődésének alapvető tendenciája a XVI. század óta, mint létezésének saját belső, történelmi dinamikája. Marx ezt a folyamatot már a Német ideológiában részletesen leírta és korszakokra osztotta, bemutatta „mennyiségi” (térbeli terjeszkedés) és „minőségi” (a kapcsolatok intenzitása és új kapcsolatok belépése) fejlődését. Bevezette a „világtörténelmi tény” fogalmát az olyan eseményre, amely az egész nemzetközi rendszer avagy világrendszer fejlődésében jelent fordulópontot, s ilyen volt számára a nagy francia forradalom avagy India gyarmatosítása. Manapság számunkra a nemzetköziesedés folyamatának világtörténelmi lefutását meglehetősen elhomályosítja az, hogy a marxizmusban eluralkodott a szabadkereskedelmi kapitalizmus absztrakciója, a „liberális” állam és gazdaság képe, amely mind nemzetközi, mind pedi g nemzeti vonatkozásban „atomizált” szereplőket tételez fel, s ez megnehezíti a szemünk láttára lejátszódó folyamatok adekvát értelmezését. A XVI. századtól kezdve tehát létrejött a világ összes népei és országai egységes világtörténelme (Marx), amelynek alapja a nemzetközi termelési viszonyok összességére épülő világrendszer. A nemzetközi rendszer avagy világrendszer fejlődésének különböző korszakai - a merkantilizmus, a szabadversenyes kapitalizmus, a korai imperializmus és az állami monopolkapitalista imperializmus - mindenekelőtt a nemzetközi termelési viszonyok - és velük a „nemzetközi érintkezési viszonyok” (Marx) - új típusát jelentik. Amint ismeretes, Lenin az imperializmust az áruexportról a tőkeexportra való átmenetként közelítette meg, amelynek eredményeként a tőke egész újratermelési folyamata nemzetközivé válik, világméretű folyamatként jelentkezik (azóta is folynak, s újabban felerősödtek a viták a marxizmusban a „nemzetközi érték” fogalmáról). A nemzetközi termelési viszonyokban beállott alapvető változást nagyon markánsan jellemezte a világpolitikai és világgazdasági viszonyok újfajta kölcsönhatása oldaláról is. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy a katonai, politikai és gazdasági tényezők nemcsak általában alkotnak sajátos egységet a nemzetközi viszonyokban, hanem történ- netileg konkrétan is, vagyis minden korszakban más-más kapcsolatrendszerben, ugyanakkor viszonylagos önállóságukat sajátosan megőrizve. Erre már csak az9
