Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Kende István: A háború mint "a politika folytatása" a nukleáris korban
Sok egyéb is megváltozott napjaink háborúi terén a legutóbbi években is. A háborúk politikai tartalma együtt változik a kor politikai tartalmával: az egyik a másikat tükrözi is, nemcsak befolyásolja. Az előbbiekben szó esett a háborúk jellegének megváltozásáról abból a szempontból, hogy az államközi háborúkkal szemben túlsúlyba kerülnek a belső háborúk. Ezek belső voltuk ellenére is számos esetben sajátos nemzetközi jelleget is kaptak azáltal, hogy egy idegen hatalom, példáinkban és az esetek többségében a brit és francia, később az amerikai és a portugál erők is résztvevői voltak. Ámde e téren is lejátszódtak nem jelentéktelen további változások, elsősorban a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas években. A háborúkban részt vevő idegen haderőkben állt be fontos változás. A hatvanas évek második felétől kezdődően egyre gyakoribb egyes fejlődő országok részvétele mások háborúiban. Ez az új jelenség több okra vezethető vissza. Egyrészt arra a tényre, hogy ezek az országok már puszta megszületésüknél fogva is a világpolitika szereplőivé válnak. Éppen úgy, mint más államok, olyan helyzetbe kerülhetnek, amikor külső tényező lényegesen befolyásolja vélt vagy tényleges biztonsági vagy gazdasági érdekeik érvényesítését. Ezzel kapcsolatos politikájukat „más eszközökkel” kívánják érvényesíteni. Ez különösen annak következtében alakulhat ki, hogy a fejlődő országok fejlődési üteme, főként gazdasági téren, rendkívül egyenlőtlen. Egyesek robbanásszerű meggazdagodása - akár hatalmas olajkészleteik miatt -, mások éhségszintre való visszaesése feszültségeket teremt, ami magával hozza a gazdagok hajlandóságát arra, hogy politikai befolyásukat erejük bevetésével erősítsék meg. Főként így van ez akkor, amikor ez a hajlandóság egybeesik valamely erősebb, imperialista hatalom célkitűzéseivel, és annak érdekeit is szolgálja. A fejlődő országok fokozódó részvétele idegenként (azaz már nemcsak hazai hadviselőként) így egyrészt következménye a nagyobb hatalmak viszonyában bekövetkező változásoknak, függvénye a világpolitikai erőviszonyok alakulásának, másrészt azonban következménye a fejlődő országok új helyzetének, a köztük lévő szint- és érdekkülönbségeknek is. Részben ugyanezen okokból kifolyóan a korábbinál gyakoribbá és alighanem intenzívebbekké válnak a „klasszikus”, azaz államok közötti, határokon keresztül vívott háborúk is. Itt az az új jelenség, hogy ezek főként a fejlődő világban zajlanak a gyarmatrendszer bomlása következtében kialakult vagy konszolidálódott államok között, mint például az elhúzódó iráni-iraki háború is. Az idegen katonai erők részvételében más fontos változás is történt a legutóbbi időben. Ez a változás éppen azon országok csoportjával kapcsolatos, amelyek 1945 és 1975 között idegenként messze a legritkábban vettek részt háborúkban, a szocialista országokkal.1' Új jelenség, hogy szocialista országok szövetségi rendszerükön vagy a velük közvetlenül határos területen kívül vesznek részt háborús tevékenységben. A katonai segítségnyújtás az adott országok forradalmi kormányerői számára egy századokon keresztül fennállt monopólium megtörését jelenti. Korábban már sor került az Egyesül Államok atom- majd hidrogénbomba-monopóliumának megtörésére, ezt követte az Egyesült Államok területi sérthetetlensége monopóliumának megtörése. Az említett jelenséggel ismét egy monopólium tört meg: az, hogy korábban egyedül az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei voltak képesek állomáshelyüktől távol, közvetlen katonai jelenléttel döntően beavatkozni a helyi politikák fegyveres folytatásába. A második világháború óta eltelt nem is egészen négy évtized alatt tehát fontos változások következtek be a háborúk jellegében is, tartalmában is. Mindezek közvetlenül visszavezethetők a nemzetközi politika és az egyes országok belső politikai helyzetének alakulására. Más szóval: a háborúk jellegében tapasztalt változások a politikai tartalomban bekövetkezett változások következményei. Míg Clausewitz fő következtetéseit általában két (vagy több) nemzeti erő reguláris csapatainak határokon keresztüli összecsapásaiból vonta le, ma - az esetek többségében - a háborúk más körülmények s másfajta erők között zajlanak, és mint láttuk, általában nem választja el őket egymástól semmiféle földrajzi határ. Nem volt ilyen az orosz októberi forradalomban vagy az azt követő intervenciós háborúban egymás ellen küzdő csapatok közt sem. A határ itt osztály-, esetleg imperialista és antiimperialista, kolonialista és antiko- lonialista, burzsoá és proletár, forradalmi és ellenforradalmi erők közötti határ, amelyen „keresztül” egészen máshogy folyik a háború, mint egy térképre rajzolt, elfogadott vagy megtagadott egyezmények megszabta határon át. Tömegessé vált az, ami Clausewitz idején új, kezdődő jelenség volt: a népi ellenállás. 99