Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
cialista országokban, így hazánkban is általában a nemzetiség elnevezés honosodott meg mint e közösségek megjelölésére legalkalmasabb terminus. Ez vált általánossá a politikai és a tudományos nyelvezetben, valamint a köznyelvben egyaránt. Tény azonban az is, hogy a „nemzetiség” nem univerzális fogalom; a kelet-európaitól lényegesen eltérő történelmi-társadalmi feltételek között (például a harmadik világ törzsi, nyelvi, etnikai viszonyaira alkalmazva) értelmét veszíti, így használata korlátozott. Vele szemben a „kisebbség” elnevezés jobban elterjedt, a nemzetközi jog és a nemzetközi szervezetek terminológiája éppen ezért ezt a fogalmat részesíti előnyben. Az ENSZ Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottsága első ülésén a következőképp határozta meg a „kisebbséget”: „Egy ország nem domináns csoportjai, amelyek, miközben a többséggel egyenjogúak kívánnak lenni, bizonyos mértékben differenciált elbánást igényelnek, hogy ily módon megőrizhessék azon jellemzőiket, amely őket a lakosság többségétől megkülönbözteti.”4 A kisebbség első egyetemes meghatározása után még számos definíciós kísérlet született, amelyek közös jellemzői összefoglalva a következők: A kisebbség:- számbelileg kevesebb, mint a többség;- a többségtől eltérő állandó, objektív (nyelvi, etnikai, vallási stb.) jegyekkel rendelkezik;- tudatában van különbségeinek, és e különbségek fenntartására törekszik;- helyzeténél fogva nem domináns csoport. A nem domináns csoport (non dominant group) kifejezés mint a meghatározások visszavisszatérő eleme elsősorban az „uralkodó kisebbség” (például a Dél-afrikai Köztársaság fehér lakossága) jelenségét akarja kiszűrni az általános kisebbségfogalomból. Ez a definíciós elem ugyanakkor - éppen tárgyunk szempontjából - zavaró is; egy helyzet, viszony tudományos elemzését, feltárását megelőző előítéletként hangzik. A „nem domináns csoport” ismérvet csak abban az esetben fogadhatjuk el egyetemes kisebbség-jellemzőként, ha az elsősorban az egyébként igen ritka „uralkodó kisebbséget” zárja ki vizsgálati körünkből, de nem tartalmaz előítéletet általában az állam és az etnikum hatalmi- politikai viszonyára, és az államon belül a többség és a kisebbség hatalommegosztására vonatkozóan. A munkánkban használt két fogalom, az állam és az etnikum kapcsolata nem örökéletű és örökérvényű probléma. A történelmi fejlődés egy meghatározott szakaszában, a nemzetek létrejöttének, születésének korában, vagy a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet idején vált - hol hirtelen, hol fokozatosan - „kérdéssé”. A fejlődés, a művelődés alacsonyabb szintjén az állam és az etnikum kapcsolata többnyire nem igényelt szabályozást (ami ma elsősorban a kisebbségi jogrendszerben fejeződik ki); a vallás szerepét meghatározóbbnak tartó középkor és a megelőző korok államai nemzetileg közömbösek voltak, mindenekelőtt azért, mert a felvilágosodás korát megelőző társadalom maga is általában közömbös volt a nemzeti és a nyelvi értékek, kérdések iránt. Ami nem jelenti azt, hogy a polgári nemzetté válást megelőzően Európában vagy Európán kívül egyáltalán nem voltak etnikai konfliktusok, ezek azonban a nemzetté válás korára teljesedtek ki, s váltak mind gyakoribbá; ekkorra vált állandó jellemzőjükké az állam beavatkozó törekvése is az interetnikus folyamatokba. A nemzet - natio - szó létezett ugyan a feudalizmus korában is, ezt a fogalmat azonban a középkor Európájában főként rendi nemzet, illetve tartományi nemzet értelemben használták.5 A feudális társadalom vezető rétegeit (a nemességet, a papságot) vagy a nagy birodalmak egyes tartományainak lakóit - burgundiak, normannok, bajorok, szászok, thüringiaiak - jelölték vele. A mai nemzetek prenacionális előzményeiből, a feudális alakulatokból lényegében a XVIII. század végén jött létre (alapvetően kétféle: „politikai nemzet”, illetve „kulturális nemzet” értelmezéssel) a korszerű nemzet.5 A polgári nemzeti állam létrejöttének folyamata a XVIII. század második felében, illetve a XIX. században indult meg Európában. A polgári nemzeti államok XVIII. század végén kezdődő kialakulásának folyamatától kezdve vált szükségessé - a társadalom igényeinek megfelelően - az állam és az etnikum viszonyának szabályozása, a politikai hatalom és a szuverenitása alá tartozó népcsoportok nyelvi, kulturális, politikai önkormányzati és önrendelkezési igénye közötti kapcsolatok rendszerezése. Mindez természetesen olyan államokon belül zajlott le, amelyek társadalmilag és nemzetileg is tagoltak voltak. (A nemzetállam gondolata - amely legszélsőségesebb formájában az „egy állam, egy nemzet” elvben nyert kifejezést - abszolút formájában kevés helyen valósulhatott meg, mindenekelőtt az etnikai valóság sokszínűsége miatt.) 74
