Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Valki László: A nemzetközi konfliktusok és a nemzetközi jogi szankciók
a Trujillo-rezsim ellenzéke számára. Már i960 augusztusában lemondott az egyik Trujillo-fivér az elnöki posztról, de ekkor még csak a család kegyence, Belaguer javára, a következő évben azonban meggyilkolták a másik Trujillo-fivért, a hadsereg főparancsnokát, és 1962 elején Bela- guernek is távoznia kellett. Ekkor a AÁSZ felfüggesztette a szankciókat. A Szovjetunió és Lengyelország ellen alkalmazott szankciók Emlékezetes, hogy a Szovjetunióval szemben az elmúlt években két ízben is alkalmazott szankciókat az Egyesült Államok, s a második alkalommal csatlakozott hozzá a Közös Piac is.22 Az első szankcióra a szovjet fegyveres erők afganisztáni fellépése miatt került sor. Carter 1980. január 4-én gabonaembargót vezetett be, amely nem érintette ugyan a korábbi szerződésben már rögzített szállításokat, de így is jelentős mennyiségre -13m tonna kukoricára, 4 m tonna búzára, 1,3 m tonna szójababra és szójalisztre - terjedt ki. Emellett január 8-án Carter felszólította az adminisztrációt, hogy az Export Control Act értelmében vizsgálja felül a Szovjetunióba szállítandó, fejlett technológiát megtestesítő áruk listáját, javasolta a COCOM-lista megszorítását s azt, hogy a NATO tagjai konzultáljanak egymással a 100 millió dollárnál nagyobb külföldi részesedésű projektumoknál a technológiatranszfer csökkentése végett. Az elnök végül a moszkvai olimpia bojkottjára hívta fel szövetségeseit, s úgy döntött, hogy az amerikaiak is távol maradnak a játékokról. Nyugati elemzések szerint a gabonaembargó teljesen sikertelennek bizonyult. Több nagy gabonatermelő állam - Argentína, Ausztrália és Kanada - ugyanis nem volt hajlandó tartani magát hozzá, pontosabban olyan magasra emelte az exportálható kontingenseket, hogy az gyakorlatilag nem jelentett korlátozást a megrendelő számára. Jellemző, hogy még az Egyesült Államok is a tervezettnél nagyobb mennyiséget szállított a Szovjetunióba: a korábban garantált minimum 8 m tonna helyett még 1980-ban 15,3 milliót. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium becslése szerint a Szovjetunió az 1979 közepétől számított gazdasági évben összesen 31m tonnát importált, mindössze 2,5 m tonnával kevesebbet a tervezettnél. Szovjet források szerint az embargó nem érintette a lakosság ellátását, de még a nyugati elemzők szerint is csak jelentéktelen csökkenés volt tapasztalható a hústermelésben. (Az előző évi 15,5 m tonnához képest 15,1 m tonnát termeltek.) Ugyanakkor az Egyesült Államok mezőgazdasági termelői megsínylették a szankciókat, nagy eladatlan készletek halmozódtak fel. A kormány ezért az otthoni ártámogatás céljából kereken 1 milliárd dollárért vásárolt gabonát. Ennek tulajdonítható, hogy választási kampánya során az egyébként erősen szovjetellenes hangot megütő Reagan már élesen bírálta a gabonaembargót, kifejtve, hogy az az amerikai farmerekre hárítja ennek a kevéssé hatékony politikának a terhét. Reagan azután megválasztása után nem sokkal, 1981. április 10-én meg is szüntette az embargót. Ugyanezen a napon a mezőgazdasági miniszter, Block kijelentette, hogy az eredeti egyezmény lejáratáig, október i-ig hátralévő időben kész teljesíteni egy további 3 m tonna szállítására vonatkozó szovjet igényt. A gabonakereskedelem tehát ismét visszatért normális kerékvágásába; az új egyezményben az Egyesült Államok legalább évi 6 m tonna szállítására vállalt kötelezettséget. Az a tény, hogy tizenhat hónappal a bevezetése után felfüggesztenek egy szankciót, világosan jelzi annak sikertelenségét és értelmetlen voltát. Az irracionalizmus azonban elsősorban nem abban jelentkezett, hogy Carter nem számolt a többi gabonaexportáló ország szállítási készségével, hanem abban, hogy a szankciótól súlyos belpolitikai feszültségek létrejöttét várta a Szovjetunióban. Egy technikailag „sikeresebben” és tartósabban alkalmazott szankció is csak ahhoz vezetett volna azonban, hogy a szovjet tömegekben növekszik a veszélyeztetettség tudata, ami történelmi tapasztalatok szerint mindig a kormányzat iránti szolidaritásnak, valamint a teherbíróképességnek a növekedéséhez vezet. Más megfontolásokból, de hasonló következtetésekre jutnak nyugati elemzők is. „Megállapíthatjuk - írja például Vogel, a kölni Kelettudományi és Nemzetközi Intézet igazgatója -, hogy még egy hosszú időn keresztül, valamennyi nyugati állam részéről alkalmazott technológiaembargó sem alkalmas arra, hogy komolyan megzavarja a szovjet gazdaság működőképességét. ... A gazdasági szankcióknak diszfunkcionális következményei jelentkeznek, ha feszült nemzetközi helyzetben alkalmazzák őket, mert a fenyegetettség érzését váltják ki az érintett kormányzatból, ami pedig további fegyverkezési erőfeszítésekre ösztönöz.”23 67
