Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
centráció és -centralizáció folyamatát nagymértékben és egyre inkább előmozdítja a hadiipar üzlet, amelyet a kormánnyal kötött szerződések34 (többnyire igen magas profitrátát biztosítva, és csekély kockázatot róva a magánvállalkozókra), a katonai kutatások és fejlesztés nagyarányú állami támogatása, az új fegyverzetrendszerek kifejlesztésének és a katonai beruházásoknak gyakran egy-egy privilegizált társaság profiljához igazított és állami költségvetésből finanszírozott programjai stb. fémjeleznek. A katonai szektor növekedése ezért az állami beavatkozással együtt járó monopolizáció tendenciáját, vagyis az állammonopolista kapitalizmust erősíti, éspedig a magánüzlet nem katonai szféráinak rovására és különösen az adófizető dolgozó tömegek kárára. Kétségtelen, hogy a jövedelmeknek és profitoknak a katonai üzletben részt vevő vállalkozók javára történő újraelosztása, a katonai és polgári szektor között kialakult és állandósult jövedelmi szakadék, az előbbiben alkalmazott szakembereknek és hivatásos tiszteknek az azonos képzettségű polgári foglalkozásúaknál jóval magasabb jövedelme, továbbá fogyasztási szokásai stb. jelentős mértékben hozzájárultak a luxuscikkek felé fordult elitfogyasztás aránytalan növekedéséhez. A fegyverkezés és a militarizáció ily módon szerepet játszott annak az üzletileg manipulált, pazarló „fogyasztói társadalomnak” a kialakulásában és működésében is Nyugaton, amelynek demonstrációs hatása szerte a világon érződik, és amely a fogyasztást az alapvető emberi szükségletek kielégítésének és a kulturális javak, értékek igénylésének rovására serkenti. A fegyverkezési verseny - mint már szó volt róla - nemcsak a gazdaság folyamatosan gyors növekedése elé állít akadályokat a szocialista országokban, hanem bizonyos fokig befolyásolja a fejlesztési prioritásokat, a kutatás irányait, az iparosítási politikát (a nehézipar növekedési ütemét és arányát), s csökkenteni a polgári célokra és jóléti beruházásokra rendelkezésre álló forrásokat. Ennek következtében közvetlenül vagy közvetve hatással van a fejlődési potenciálra és irányra is. A militarizáció és fegyverkezési hajsza legsúlyosabb következményeivel a harmadik világ országainak kell szembenézniük, különösen az ún. legkevésbé fejlett országoknak. A szűkös fejlesztési erőforrások katonai célokra való elpocsékolása (nem is szólva a helyi háborúk35 okozta hatalmas veszteségekről és károkról) a leginkább katasztrofális hatású természetesen ott, ahol az erőforrások alternatív felhasználása, a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítésére fordítása parancsoló szükségszerűség. A rosszul táplált, tanulatlan, beteg (vagy megsebesült) emberek a társadalmi-gazdasági fejlődéshez csupán csökkent mértékben és képességgel tudnak hozzájárulni. A lakosság táplálkozásának, műveltségének, közegészségügyi állapotának stb. javulásából fakadó pozitív fejlődési hatások - felfelé ívelő spirálhoz hasonlítható - halmozódása s ezáltal a társadalmi termelékenység és alkotókészség fokozódása különösen nyilvánvaló az ilyen országok esetében éppúgy, mint az erőforrások pocsékolása okozta negatív hatások lefelé hajló spirálhoz hasonlítható kumulációja. Természetesen a militarizáció általános fejlődés hatása csak a társadalmi rendszerek jellemzőinek összefüggésében és az egyes katonai rezsimek közötti eltérések figyelembevételével értékelhető. Nem vitatható, hogy a harmadik világban egyes katonai kormányzatok a rendszer radikális átalakításának s egy alternatív fejlődés kibontakozásának hajtóerői, vagyis az „elmaradottság” status quója ellen fellépő pozitív erők. A hadseregnek ezt a pozitív szerepét azonban önmagában véve még nem indokolt túlbecsülni, mivel az gyakran csupán átmenetinek bizonyul, s általában egyszersmind a haladó társadalmi (osztály-) erők gyengeségét is tükrözi. A harmadik világban a különböző típusú polgári és katonai rezsimek bizonyos mérhető gazdasági, kulturális és jóléti eredményeinek, valamint társadalmi költségeinek komparatív elemzései azt mutatják, hogy általában a polgári rezsimek (mind a haladók, mind a konzervatívak) egészében véve jobb teljesítményt érnek el, mint katonai megfelelőjük. Ugyanakkor a haladó polgári és katonai rezsimek egyaránt (a baloldali katonai kormányzatok, a radikális népi, illetve nemzeti-demokratikus, államkapitalista rezsimek) felsőbbrendűnek bizonyulnak a vizsgált fejlődésmutatók zöme alapján a konzervatív, jobboldali vagy reakciós rezsimekkel (a „nyitott kapu” politikáját folytatókkal) szemben, akár katonaiak, akár polgáriak is azok. Ezzel szemben és következésképpen a jobboldali katonai rezsimek bizonyulnak a társadalom számára a legkevésbé hatékony és a leginkább költséges rendszereknek (beleértve az állampolgári jogok megsértésében kifejezésre jutó olyan „politikai költségeket” is, mint a politikai gyilkosságok, törvénytelen letartóztatások és kivégzések, internálások, kínzások, az eltűnt személyek száma stb.).33 A fejlődési stratégiában mutatkozó különbségek általában az egyes rezsimek társadalmi45
