Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - SZEMLE - Barbi Balázs: Küzdelem az új világgazdasági rendért - az UNCTAD VI. konferenciája
nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó semmiféle érdekeit csorbító engedményt tenni a fejlődő országoknak.4 Ennek tudatában jogos a kérdés: így mit kíván az UNCTAD VI. konferenciája megvitatni, a szervezők mire számítanak? A megvitatásra váró témák köre valójában azonos az új nemzetközi gazdasági rend korábban is előtérbe helyezett célkitűzéseivel, programpontjaival. Nagyobb hangsúlyt kap viszont a világgazdaság általános helyzetének a vizsgálata. Az előkészítés eddigi szakaszaiban mindvégig általános volt az a nézet, hogy a nemzetközi gazdasági válság, annak hatása különleges figyelmet érdemel. Ezért ezzel a konferencia plenáris ülésén kívánnak foglalkozni. A teljes ülésen így a következőkre fordítanak nagyobb hangsúlyt: a fejlődés folyamatára; a világgazdasági válságra és a kilátásokra; az egyéb idetartozó ügyekre, esetleges akciókra, valamint az 1981-es párizsi, a legszegényebb fejlődő országokkal foglalkozó értekezleten elfogadott új akcióprogram végrehajtására. Az UNCTAD VI. konferenciáján négy bizottság jön létre. Az első a nyers- és alapanyagokkal, a második a nemzetközi kereskedelemmel, a harmadik a pénzügyi kérdésekkel, míg a negyedik az UNCTAD egyéb témáival foglalkozik majd.5 A bizottságokon belül albizottságok alakulnak, s így bontakozik ki az a szervezet, amelyben valamennyi lényegi kérdésnek hely jut. Az eddigi nyilatkozatokból világosan kitűnik, hogy a szervezők, noha köte- lességszerűen optimizmusukat hangoztatják, mérsékelt lelkesedéssel várják a konferenciát. Szót sem ejtenek nagy horderejű határozatokról, a reformprogram új „korszakáról”, s még szerényebb eredmények előrejelzésétől is tartózkodnak. Az UNCTAD VI. konferenciája nagy lehetőségének azt tartják, hogy „egyedülálló alkalmat teremt a világgazdaság helyzetének vizsgálatára és arra, hogy kísérletet tegyünk konstruktív választ kidolgozni az előttünk álló problémák némelyikére”.6 Ez a szemlélet jelentősen különbözik az UNCTAD korábbi ülésszakaitól, amelyek többé-kevésbé határozott célokat is kitűztek maguk elé. Kétségtelen, hogy a szervezet vezetőinek magatartását a realitásérzék jellemzi. Felmérték, hogy a jelenlegi feltételek mellett aligha számíthatnak többre. Már csak azért sem, mert a GATT (amely a fejlett tőkés hatalmak érdekeit valamivel kevésbé veszélyeztető intézmény) sem tudott lényegi haladást elérni 1982. novemberi ülésszakán. Alig jutottak előbbre a globális tárgyalások megkezdésére vonatkozó megbeszélések is. Mindent összevetve, nincs remény arra, hogy a világgazdaságban olyan események és folyamatok játszódjanak le a következő hónapokban, amelyek konkrét, kézzel fogható eredmények elérésével kecsegtethetnék a soron következő konferencia szervezőit. A realitásérzék készteti az UNCTAD főtitkárát arra, hogy a korlátozott adottságok és lehetőségek közepette mégis kísérletet tegyen a konferencia „sikeres” lebonyolítására. Tudatában van annak, hogy az - akár csak látszólagos - eredmények hiánya egyrészt tovább rontaná a fejlődő országok politikai hangulatát, az új nemzetközi gazdasági rend reformprogramja megvalósításának hosszú távú feltételeit, másrészt magának az UNCTAD szervezetének is sokat ártana. 129
