Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban
piaci védekezés éle, fő frontja elől. A hetvenes évek egészében - és a legutóbbi néhány évben különösen - a japán külgazdaság-politikai fegyvertár szerves részévé váltak az ipari kooperációk (sokszor közvetlen tőkeberuházással karöltve),18 amelyek száma a „kereskedelmi háború” valószínűségének növekedésével ugrásszerűen emelkedett. A két gazdasági erőközpont közötti erőviszony-módosulási folyamat fel- gyorsulását döntően annak tulajdonítjuk, hogy a japán gazdaságban offenzív magatartás érvényesült, míg az EK-ban, különösen a második olajárrobbanást követően, megerősödtek a defenzív tendenciák. Japán bámulatos gyorsasággal volt képes exportszerkezetének átalakítására, a nem versenyképes termékek kiiktatására, új, versenyképes árucikkek tömeges kínálatára. A termelési és exportszerkezet változásával összefüggésben egyre kisebb szerepet játszik a munkabér és egyre nagyobbat a modern technológia és a termelékenység növekedése, továbbá a műszaki szakemberképzés színvonala. 1979-ben az átlagos bruttó feldolgozóipari órabér az NSZK-ban 12,46, Belgiumban 12,41, Hollandiában 12,07 DM-et tett ki, míg Japánban 9,69 DM volt. (Bár már magasabb, mint Olaszországban, Franciaországban vagy Angliában!) A termelékenység növekedése világszerte lelassult ugyan a hetvenes években, de a bérek emelkedése és a termelékenység növekedése közti arányok eközben Nyugat-Európában felborultak, míg Japánban a béremelkedést továbbra is fedezni lehetett a termelékenységnövekményből. Ebben nagy szerepet játszott az automatizálás kiterjedése, amelyet a szakszervezetek eltérő gazdasági és politikai ereje miatt Nyugat- Európában alig, Japánban ezzel szemben érdemleges mértékben lehetett keresztülvinni: 1980-ban Japánban 11 ezer, az Egyesült Államokban 4 ezer, az NSZK- ban mindössze ezer ipari robot dolgozott. 100 ezer lakosra Japánban 349, az NSZK-ban csak 180, Franciaországban 127 tudományos kutató és mérnök jutott.19 Különösen fontos szerepet játszik az a tény, hogy a képzés irányában jelentősek a különbségek. Amíg az EK-ban változatlanul jelentős az érdeklődés a humán tudományok iránt, addig Japánban a műszaki tudományok iránti igény kiemelkedően magas.20 A munkaerő szakképzettségével függ össze, hogy amíg Nyugat-Európában változatlanul megtalálható a múlt századbeli gyakorlat a vállalatvezetésben, az tudniillik, hogy a tulajdonos egyúttal a vállalat (egyik) vezetője is, addig Japánban a legnagyobb vállalatok élén kivétel nélkül magas felkészültségű menedzserek állnak. A gazdaságpolitikai-társadalmi környezet különbségei is erősítették a japán versenyképességet. Ennek két, egymással szorosan összefüggő mozzanata van. A vállalatok átlagos nettó profitja Japánban 2,4, az EK-ban pedig mindössze 1,4 százalék volt 1980-ban, és a megelőző években is jelentős volt a különbség Japán javára. A magasabb profit szorosan összefügg a vállalatok szociális terheinek alakulásával, társadalmi elkötelezettségével. A japán vállalat kifejezetten gazdasági szervezet, amelyet a proíitmotíváció tart életben. Ezzel szemben az amerikai, még inkább a nyugat-európai vállalatoknak egész sor társadalmi kötelezettséget
