Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban

bi nem független az integráción belüli szabad áruforgalomtól és a tagállamok között kialakult ipari munkamegosztás jellegétől.)

A nyersanyagok, mindenekelőtt az energiahordozók importjától való függőség, valamint az export késztermék-centrikussága 1973 után mind Japán, mind az EK esetében jelentős igazodást, alkalmazkodást követelt meg. Bár az impulzusok mindkét térséget erősen érték, intenzitásuk eltérő volt. Ebből eredően válaszaik sem voltak azonosak. A nyersanyagoktól jóval erőteljesebben függő Japán azonnal és drasztikus formában érezte az árváltozásokat. A Közös Piac - bár itt az átlagolás eltompítja a tagállamok viselkedésében kimutatható jelentős különbségeket - csak fokozatos átállásra kényszerült. Igaz, ez esetenként nemcsak a viszonylag jobb belső ellátottságra vezethető vissza, hanem az alkalmazkodást különböző megfontolásból, de nagyon is tudatosan fékező gazdaságpolitikákra is. Az első olajárrobbanás hatására a japán nemzeti termék azonnal, tehát már 1974-ben visszaesett, a közös piaci csak egy évvel később. Ennél lényegesebb, hogy az importárak emelkedésének továbbítása a hazai termelői és fogyasztói árakba Japánban 1974-ben rekordinflációhoz vezetett, utána azonban viszonylag gyors ütemben sikerült e kedvezőtlen folyamatot lelassítani. Az EK-ban nem következett ugyan be az infláció hasonló mértékű felgyorsulása (bár egyes tagállamok a japánhoz közeli mutatókat produkáltak), de a folyamat lassulása is igen vontatottnak bizonyult, és a hetvenes évek egészében nem lehet az infláció EK-szintű megfékezéséről beszélni. A tízéves időszak egészét jellemzi - és ez a vizsgálatba bevont két gazdasági erőközpont közötti fejlődési különbség egyik lényeges magyarázó eleme -, hogy egyrészt állótőke-beruházásra Japánban mintegy 50 százalékkal magasabb hányad jut a bruttó hazai termékből, másrészt a kormánykiadások, amelyek jelentős része a korábban elért társadalmi biztonság megőrzésére, a szociális jólét fenntartására irányul, az EK-ban mintegy egyharmaddal múlják felül a megfelelő japán adatot.4

Az 1. tábládat fő mondanivalója azonban az 1979 utáni oszlopokból hámozható ki. A második olajárrobbanás az EK-ban a növekedés erőteljes lassulásához, sőt 1981-ben a nemzeti termék csökkenéséhez vezetett, míg Japánban, ha takaréklángon is, a növekedés végig tartható volt. A Közös Piac esetében az árváltozás újabb lökést adott az inflációnak, melyet valójában sosem sikerült megfékezni. Ezzel szemben Japánban ismét egyetlen év alatt lezajlott az ársokk: 1980 után a helyzet nagymértékben stabilizálódott. Talán ennél is szembetűnőbb a különbség a munkaerőpiacon: az EK-ban a munkanélküliség a hetvenes évek egészében, különösen azonban 1979 után emelkedett. Japánban viszont minimális a munkanélküliség, és 1978 —1982 között rátája nem is nőtt.5 Végül a folyó fizetési mérleg, amely talán a legközvetlenebbül tükrözi az iparilag fejlett országok nemzetközi versenyképességében bekövetkezett változásokat, egyértelműen utal a japán gazdaság jobb alkalmazkodóképességére. Az első olajárrobbanást még viszonylag gyorsan megemésztette mindkét térség, sőt a hetvenes évek közepére tetemes többletek jöttek létre. (Igaz, ebben az EK-n belül már jelentős különbségek vol61