Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Király János: A Reagan-kormány Latin-Amerika-politikája
zata: a térség gazdasági és stratégiai jelentősége (francia és angol támaszpontok, brit-holland olajfinomítók stb.) és az újabb tőkebeviteli lehetőségek. Az Egyesült Államok nagyhatalmi politikájával és monopóliumaival való konfrontáció a karibi medencében a Szocialista Internacionálét a forradalmi mozgalmak támogatására ösztönzi és arra, hogy közvetítsen az Egyesült Államok és a forradalmi erők között (mint ahogy 1981 februárjában sor került erre a salva- dori hazafiak és az amerikai vezetés között). Ezzel a lépéssel a szociáldemokrácia egyrészt bizonyítja nagyfokú alkalmazkodó- és helyzetfelismerő képességét, a közép-amerikai radikális változásokat sürgető erők programjának ismeretét, másrészt azon munkálkodik, hogy az ún. harmadikutas álláspont elfogadtatásával megosz- sza a térség forradalmi erőit mind a transznacionális vállalatok tevékenységének, mind pedig a marxizmus-leninizmus eszméinek elutasításával. Ez tükröződött Hans-Jürgen Wischnewskinek, a nyugatnémet szociáldemokrata párt alelnökének 1980. augusztusi washingtoni látogatásakor tett kijelentéseiben: „A salvadori kérdésben nem lehet egyeztetett NSZK-Egyesült Államok polidkát megvalósítani, hiszen az NSZK elsőrendű érdekei azt diktálják, hogy a karibi térségben tartós stabilitás legyen. Az NSZK kormánya nem látja a régió katonai rezsimjei támogatásának a perspektíváját, az Egyesült Államok viszont mereven ragaszkodik a régi formulához, s a térség problémáival szemben nagyfokú rövidlátásról tett tanúbizonyságot”.13 A karibi problémák eltérő megközelítése miatt az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagjai például azzal vádolták a nyugatnémet SDP által létrehozott Friedrich Ebert-alapítványt, hogy Latin- Amerika marxistáit támogatja Washington-ellenes szervezetek létrehozásában. Az Egyesült Államok a nyugat-európai országok kormányaira gyakorolt nyomással mindenképpen el akarja kerülni, hogy az eltérő nyugat-európai álláspontot a térség kérdéseiben a közép-amerikai és karibi országok az amerikai külpolitikával és érdekekkel szembeni totális támadásra használják fel.14 Nyugat-Európa elsősorban a salvadori és általában a közép-amerikai konfliktus kelet-nyugati globalizálására irányuló észak-amerikai tervekkel került összeütközésbe, mint ahogy ez a kérdésben tartott nyugatnémet-francia csúcstalálkozókból is kiderült. A karibi térségben az Egyesült Államok stratégiai érdekeit a nyugat-európai szövetségesek nem vonják kétségbe, csupán abban kételkednek, hogy a konfliktus eszkalációja következtében a régióban mesterséges antikommu- nista hisztériakeltéssel felduzzasztott katonai-hadászati erők tartósan megakadályozhatják a változásokat, nem beszélve arról, hogy az amerikai politika melletti nyílt elkötelezettség milyen reakciót váltana ki Nyugat-Európának a harmadik világ országaival folytatott gazdasági együttműködésére. A nyugat-európai kormányok, a szociáldemokrácia közép-amerikai országokkal való együttműködését ugyanis minden esetben az európai tőke tevékenységének kiterjesztése kísérte, s nemritkán az Egyesült Államok vezető körei által elhanyagolt szociáldemokrata szektoroknak és erőknek a támogatásában nyilvánult meg. Az eltérő nyugat-európai állásfoglalás tükröződött látványosan abban, hogy 53
