Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere

nyének tűnik, illetve a másik oldalról a Szovjetunió tudatos manipulációjaként értékelődik. Ehhez hasonlóan Reagan úgy beszél a nyugati szövetség rendezetlenségéről és ellentéteiről, mint amelyeket csupán az amerikai akarat hiánya és a vezetés hibái okoztak. Eszerint ha az Egyesült Államok bizonyos mértékű stratégiai fölényt biztosítana magának, világméretekben demonstrálná a következetességét és szilárdságát, valamint világos irányvonalat határozna meg a szövetségi politika számára, akkor a nyugat-európaiak szinte önmaguktól sorakoznának fel ismét az Egyesült Államok vezetése mögött. Ez a gondolkodásmód egyszerűen nem tűr el más keretet, csak azt, amelyben az Egyesült Államok primátusa érvényesül szövetségeseivel és ellenfeleivel szemben egyaránt. Ahogyan Reagan megfogalmazta elnökválasztási kampánya során: „Mi nem törekszünk a szabad világ vezető szerepére, de nincs senki más, aki ezt vállalhatná, és a mi vezetésünk nélkül nem lesz béke a világban.”8

A Reagan-kormányzat ideológiai alapjának és az erre épülő logikai gondolkodásmódnak a lényege az, hogy az amerikai ipari hatalom, a műszaki fejlesztés, a gazdasági hatékonyság és rugalmasság, valamint az amerikai katonai erő végső soron arra fogja kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy felülvizsgálja az elmúlt évtizedben folytatott politikáját, és jobban alkalmazkodjék az amerikai követelésekhez. Másként fogalmazva, erre az ideológiai alapra támaszkodva próbálják meg arra kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy feladja a nem is olyan régen megszerzett globális képességeit és mozgási lehetőségét. A globális méretű szovjet politika kivitelezésének költségeit és kockázatát az Egyesült Államok az elviselhetetlenségig akarja fokozni, miközben a „szovjet siker” lehetőségét minimálisra igyekszik csökkenteni.

Ennek a politikának azonban szembe kell néznie azokkal a realitásokkal, amelyek a nemzetközi életben, illetve az Egyesült Államokban érvényesülnek. Az amerikai belső helyzet egyik realitása az, hogy a konzervatív erők és maga a Republikánus Párt nem először kísérli meg egy politikai vízválasztó átlépését. Már Eisenhower elnökké választásakor azt hitték, hogy a demokrata irányítás lezárulásával megszüntetik a Roosevelt-féle társadalompolitikai modell folytatásának lehetőségét is. Nixon sem tudta ezt a folyamatot befejezni. Kétségtelen, hogy Reagan és támogatói minden korábbinál jobb körülmények között és nagyobb eséllyel fogtak hozzá ennek a feladatnak a befejezéséhez. Dominanciája azonban az amerikai társadalomban elsősorban attól függ, hogy ez a kormányzat milyen teljesítményre képes. A fegyverkezéssel és a nukleáris háború veszélyével szembeni megmozdulások és az, hogy Reagannek módosítania kellett gazdaságpolitikáján, mutatják az eredeti elképzelések néhány kudarcát, anélkül, hogy kiváltották volna az egész politika megváltoztatását. Ha a Reagan-kormányzat teljesítménye nem elégíti ki a gazdasági és külpolitikai tekintetben felvetődött igényeket, nemcsak Reagan vagy pártja szenvedhet vereséget a következő elnökválasztáson, hanem az az ideológiai alap is háttérbe szorulhat - noha nem tűnik el —, amely a jelenlegi kormánypolitika bázisául szolgál.

26