Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere
aktívabban törekszik az egyensúlyt alkotó valamennyi főbb országgal kapcsolatainak normalizálására. Végső soron a kialakult közgondolkodás és a külpolitikát meghatározó elit nézetei tükrözték a korábbi amerikai elkötelezettségek fenntartásához szükséges erőforrások korlátáit, valamint a kötelezettségvállalások teljesítéséből adódó, az Egyesült Államok belső életében jelentkező pszichológiai nyomást és a politika megváltoztatásának igényét. Az intézményrendszer A politikai intézményrendszer funkcionálása vagy annak nehézségei közvetlenül is összefüggenek a külpolitikai döntéshozatallal, a külpolitika megvalósításának hatékonyságával és a közvélemény alakulásával. A külpolitikai elit és az általa teremtett nemzetbiztonsági és külpolitikai kommunikációs rendszer már a 70-es évek elején is intézményi válságban volt. Ennek elemei minden szinten jelentkeztek: nézeteltérések voltak a kormány és az általa irányított mechanizmusok, szervezetek között; ellentétek mutatkoztak a végrehajtó hatalmon belül, valamint széles körben gyűrűztek a „nemzetbiztonsági közösség”, vagyis a hagyományos elit keretei között. A külpolitikai döntéshozatallal kapcsolatos intézményi problémák közé kell sorolni azt a tényt, hogy a 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején az amerikai vezetés képtelennek bizonyult arra, hogy a katonai, stratégiai, gazdasági és egyéb tényezőket egyetlen koherens politikává ötvözze. A Nixon-kormányzat ezeket az intézményi nehézségeket a Nemzetbiztonsági Tanács szerepének erősítésével próbálta megoldani. A Nemzetbiztonsági Tanács Kissinger, majd Brzezinski irányítása alatt valóban az amerikai külpolitikai döntéshozatal legfontosabb intézményének bizonyult. Az évtized végére azonban az amerikai vezetés a szélesebb intézményi részvétel és támogatás megszerzése végett a Nemzetbiztonsági Tanácsot (a többi között éppen az említett két vezetője alatt játszott túlságosan centralizáló szerepe miatt) kénytelen volt háttérbe szorítani. Kissinger és Brzezinski idején a Nemzetbiztonsági Tanács a stratégia kidolgozásában játszott döntő szerepet, jelenleg viszont az ellenőrzés és iránymutatás a fő funkciója. Az intézményekkel szembeni megnövekedett bizalmatlanság azonban nem korlátozódott kizárólag a külpolitikai döntéshozatali és végrehajtó mechanizmusra. Magába foglalta az amerikai kormányzat és politikai intézményi rendszer szinte valamennyi fő elemét. Ez a bizalmatlansági hullám a 60-as évek közepétől bontakozott ki, és a hetvenes években mindvégig hatott az amerikai társadalomra. Bár a külpolitikára csak közvetett hatással volt, mégis érdemes e jelenséget röviden elemezni. A 60-as évek közepén az amerikai végrehajtó hatalom és a törvényhozás a Johnson által meghirdetett „nagy társadalom” megvalósítására törekedett. Ennek következtében intézkedéseket és programokat hagyott jóvá a „jóléti 8
