Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Farkas J. György: A. Peccei: Száz oldal jövőért - A Római Klub elnökének eszmefuttatásai
A. PECCEI: Száz oldal a jövőért- A Római Klub elnökének eszmefuttatásai (One Hundred Pages for the Future- Reflections of the President of the Club of Rome.) Future, London, 1982. 192 1. Az olajárrobbanások évtizede — ahogyan immár közhelyként emlegetik a mögöttünk álló hetvenes éveket - alapvetően módosította a világgazdaság egész fejlődését. Alig néhány év alatt a legalacsonyabb szintű gazdasági döntéshozatal és a makroszintű cselekvés, sőt elméleti-tudományos gondolkodás is egyaránt új helyzetekkel, problémákkal, kihívásokkal került szembe. De nem kevésbé igaz ez a politikai szférában, s a dolgok elkerülhetetlen kölcsönfüggései révén a műszaki-ipari fejlődésben, a demográfiai kérdések kezelésében, az élelmiszer-gazdálkodásban stb. is. Aligha van okunk csodálkozni azon, hogy napjainkra elvesztették realitásukat a hatvanas évek végén készített, zömében eléggé egyoldalúan a technológiai-gazdasági prognózisokra épülő azon jóslatok, amelyek az emberiségnek az évezredfordulóra várható kilátásait elemezték. Az elmúlt évtizedben kevesen mutattak rá oly gyakran és olyan sokoldalúan e nagy átalakulás jellemzőire, új és új vonatkozásaira, globális összefüggéseire, mint az 1968-ban létrejött Római Klub tagjai és meghívott-megbízott szakértői. Aurelio Peccei, a társaság alapítója és elnöke, e legutóbbi könyvében ismét és az eddigieknél is tömörebben foglalja össze mindazokat a felismeréseket, amelyeket a hetvenes évtized belőle és munkatársaiból kiváltott.* Ez a könyv azonban messze túl is lép a puszta összegezésen: a szerző nagy impul- zivitással, szinte agitatívan fogalmazta meg a felhalmozott felismerésekből eredő következtetéseit. Meggyőződése ugyanis, hogy a nyolcvanas évtized döntő, kritikus fontosságú lesz az emberiség továbbfejlődése, sőt egyáltalán, a túlélése szempontjából. Hangsúlyozza, hogy a jövő „megtervezésébe”, fel* A Római Klub számára készített jelentések sorába tartoztak az elmúlt évtizedben olyan, széles körben ismertté vált tanulmányok, mint például: A növekedés határai (1972), A fordulóponton az emberiség (1974), A nemzetközi rend átalakítása (RIO-jelentés, 1976), A pazarlás korán túl (1978), Célok az emberiség számára (1978), Energia: a visszaszámlálás (i979), A tanulásnak nincs határa (i9j9), Párbeszéd a gazdaságról és a jólétről (i98o), Utak a jövőbe (i98o) stb. vázolásába és gyakorlati előkészítésébe be kell vonni a fiatal generációt, azt a korosztályt, akiké ez a jövő lesz. E két szempont meghatározza azt is, hogy mit és miről ír. Peccei rámutat a nyolcvanas évtized kritikus fontosságára. Lépéseket sürget a kelet— nyugati politikai kapcsolatok javítására, az Észak és Dél közötti feszültség elképzelhető megoldására, de sokkal általánosabb (ugyanakkor esetleg konkrétabban megragadható) területeken is. Döntő jelentőségűnek tekinti például, hogy sikerül-e végre túllépni az általa feudalizmuskorinak nevezett nemzeti államszintű szemlélet mindent beárnyékoló korlátain; kilépni a technológiai fejlődés sokszor öncélú és elembertelenítő s - ami a legszörnyűbb - félelmetesen fegyverkezés-centrikus bűvköréből; közelebb jutunk-e egy, az emberiség kulturális és materiális értékeit kiegyensúlyozottabban érvényre juttató globális, összemberi és valóban humánus ideológia és gyakorlat kibontakozásához. Nem akadémikus kérdésekről van szó, mutat rá más összefüggésben is: csupán az ökológiai és ökonómiai fejlődés, azaz a természeti környezet és a mai gazdasági kritériumok ellentmondása is érzékelteti a problémát. De talán még plasztikusabb az alapkérdés jelentősége, ha meggondoljuk, napjainkban már az Ember döntheti el, hogy egyáltalán lesz-e jövő. Ha tehát a nyolcvanas évtized a döntés ideje, annak első fele csak egyfajta „türelmi időszak” lehet: amikor fel kell mérni a teendőket, feltenni a kérdéseket, megfontolni és előkészíteni a döntéseket. Ki tegye ezt? Peccei egy szóval válaszol: mindenki. De mégis különös figyelemmel kell lenni a fiatalokra, azokra, akik éveik számát és szellemüket tekintve fiatalok, mert ez az egyetlen, ami reményt nyújt az emberiség jövőjéhez. (Peccei nekik is ajánlja a könyvét emiatt.) Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy az ENSZ 1985-öt a fiatalság évének nyilvánította. Itt arra a tényre kell emlékeztetni, hogy a világ népességének csaknem 36 százaléka 13 éven aluli, kb. 60 százaléka pedig 30 éven aluli. Peccei maga sem tagadja, hogy idealista - a szó filozófiai értelmében. Ám idealizmusa az emberhez kötődik: emberszabású társadalmakat, emberközeli világközösséget, az ember természeti környezetével harmonikusan összeférő tudományos-műszaki fejlődést s ennek közelítési útjait-módjait kutatja és propagálja. 156
