Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Hajdók Lajos: Jurij Ivanov: Az Egyesült Államok kongresszusa és a külpolitika. A befolyásolás lehetőségei és módszerei, 1970-1980
tutive agreement) neveznek, és amelyet a szenátusnak nem kell ratifikálni. A végrehajtó hatalom pozícióinak erősödését tükrözi, hogy a végrehajtó megállapodások háttérbe szorítják a ratifikálást igénylő nemzetközi szerződéseket, és ez a kongresszus befolyásának a csökkenését is jelenti a külpolitika alakításában. A belpolitikára vonatkozóan a kongresszus elegendő információhoz juthat a kormánytól független forrásokból, a külpolitika tétén viszont a végrehajtó hatalomnak majdnem kizárólagos monopóliuma van. Létezik a „végrehajtó hatalom privilégiuma”, vagyis az elnöknek az a joga, hogy megtagadja a kongresszus által igényelt információt azzal az indokkal, hogy az kizárólag személyesen az elnök számára közölt vélemény volt, vagy hogy az sértheti az elnök katonai vagy diplomáciai tevékenységének titkosságát. A szerző a kongresszus bizottságait nehézkes és széttagolt szervezetnek nevezi. A kül- és katonapolitikai kérdések kongresszusi megvitatásában a vezető szerepet a szenátus és a képviselőház külügyi bizottságai töltik be, valamint mindkét ház úgynevezett fegyveres erők bizottsága. Fontosak még ebből a szempontból a hírszerző szervek tevékenységét ellenőrző bizottságok. A kongresszus külpolitikát alakító legbefolyásosabb szerve a szenátus külügyi bizottsága. Jellemző vonása ennek a bizottságnak, hogy teljes ülésen vitatja meg a törvényjavaslatokat, a nemzetközi szerződéseket és a kinevezéseket. Az elnöknek a külpolitikai kinevezések során figyelembe kell vennie a szenátus véleményét, ami lehetőséget ad a szenátusnak, hogy befolyást gyakoroljon a személyeken keresztül is a külpolitkiára. A képviselőház külügyi bizottsága hagyományosan kisebb befolyást gyakorol az ame- riaki külpolitikára, mint a szenátus külügyi bizottsága. Kétségtelen, hogy a katonapolitika területén az alapvető döntéseket a végrehajtó hatalom hozza meg, de a kongresszustól és végső soron a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságoktól függ a szükséges pénzeszközök biztosítása. A kongresszus szervezeti struktúrája - a befolyásolási központok sokrétűsége a bizottságokban és az albizottságokban—■, a pártirányítás viszonylagos gyengesége és a szilárd frakciós fegyelem hiánya olyan tényezők, amelyek gyengítik a kongresszus részvételi lehetőségeit a külpolitika alakításában, s megakadályozza, hogy a kongresszus konstruktív módon vegyen részt az Egyesült Államok kül- és belpolitikájának kidolgozásában. Az amerikai pártokat illetően köztudott, hogy a kongresszusi tagok politikai arculatát nem a valamelyik párthoz való tartozás, hanem az adott választókerületnek a politikai jellemzői határozzák meg. A „pártcímke” egyáltalán nem döntő a kongresszusi tag álláspontjának kialakításában. Az amerikai kongresszusban három nagy tömb különböztethető meg: a konzervatívok, a liberálisok és a centrum. A harmadik fejezet a kongresszus hetvenes évekbeli fokozott külpolitikai aktivitásával foglalkozik. Ennek egyik legfontosabb okát a vietnami háború kiváltotta belső ellentmondások kiéleződésében jelöli meg. Mint a szerző rámutat, az enyhülés kibontakozása, amely elősegítette a kongresszus külpolitikai aktivizálódását. A szerző foglalkozik az úgynevezett birodalmi elnökség és a kongresszus viszonyával is. Ez utalás arra, hogy Nixon elnöksége idején a hatalmat a Fehér Házban összpontosították a minisztériumokkal szemben. A kongresszus azóta többször tett kísérletet arra (legutóbb 1979-ben), hogy az elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját a szenátus erősítse meg tisztségében, és a tanácsadónak meg kelljen jelennie a kongresszusi bizottságok előtt. Mind ez ideig azonban sikertelennek maradtak az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának kongresszusi ellenőrzésére irányuló törekvések. A Watergate-ügy a végrehajtó hatalmat jelentősen meggyengítette, és természetes, hogy ilyen körülmények között a kongresszus erősödésének a tendenciája érvényesül. A hetvenes években az amerikai kongresz- szus megteremtette a jogi és a szervezeti lehetőségeket ahhoz, hogy fokozza befolyását a külpolitikára, más kérdés azonban - fejtegeti a szerző -, hogy politikai szempontból a kongresszus kész-e arra, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel. Hajdók Lajos 155
