Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Bognár Gyula: Korunk forradalmi áramlatainak antiimperialista szövetsége a 70-es és a 80-as években
nemzetközi kapcsolatai hallatlanul kiszélesedtek, s a két rendszer országai is együttműködtek a politika és a gazdaság bizonyos szféráiban. A békés egymás mellett élés lenini eszméjének előrenyomulását figyelhettük meg az élet számos területén. Ráirányult a figyelem azokra a globális kérdésekre, amelyek megválaszolása a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködését s nagy, globális méretű erőfeszítéseiket igényli. A nemzetközi kommunista mozgalomnak a fejlett tőkés világban működő osztagai széles fronton kezdték keresni azokat az új utakat, formákat s módszereket, melyek meggyorsíthatják a haladást a szocialista forradalomhoz vezető úton ezekben az országokban. A nemzeti felszabadító mozgalmak a gyarmati rendszer lényegi felszámolása után harcuk második fázisába léptek, melynek tulajdonképpen szükségszerű velejárója a távlati társadalmi célok és eszmények megfogalmazásából kinövő divergencia. A nemzeti felszabadító mozgalom sikereiben fogant „harmadik világ” országainak jelentős része gyors léptekkel indult el a tőkés rendszerbe való gazdasági és politikai integráció útján. Ugyanakkor kialakult a szocializmus felé orientálódó országok jelentős, perspektivikus csoportja, s szinte azonnal éles politikai, gazdasági, sőt katonai konfliktusok fókuszába kerültek. A kor jellegének, az erőviszonyok módosulásának beszédes jegyeként a szocialista világ meg tudta védeni ezeket az országokat az ellenforradalmi fenyegetésektől. Ez a tény azt bizonyította, hogy az enyhülés és a békés egymás mellett élés távolról sem vehető egy kalap alá a társadalmi status quo világméretű garantálásával vagy a forradalmi fejlődés ignorálásával. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a „harmadik világ” országainak jelentős része nem kész a fejlődés forradalmi útjának támogatására, sőt időszakonként a forradalmi fejlődéssel szembeszegülő akciókra is kapható. Az imperialistaellenes harc feltételei tehát a hetvenes évek során az enyhülés hatására jelentékeny mértékben megváltoztak. Ha ezt a változást értékeljük, nem is annyira az a kérdés, hogy könnyebb lett-e a helyzet a megelőző időszakhoz képest, hanem az, hogy mi vezetett el a feltételek módosulásához. A világforradalmi folyamatot alkotó társadalmi és politikai erők - a világfejlődés egészét mérlegre téve - megerősödtek, pozíciójukon javítottak. A hetvenes évekre nyilvánvaló lett, hogy a szocialista országok a globális katonai erő terén lényegében utolérték az imperializmust, gazdaságuk - egyelőre még extenzív úton - óriásit lépett előre, és általában lerakták a szocialista társadalom alapjait. A nemzeti felszabadító mozgalom kiterjedt a világ minden még fel nem szabadult területére, felbomlott az utolsó nagy gyarmatbirodalom, a portugál is. Győzött Vietnam és Zimbabwe népe, megdőlt az iráni sah uralma, és az amerikai kontinensen is győztes forradalomra került sor Nicaraguában. Ebben az időszakban erősödött meg és vált a nemzetközi viszonyok nagy fontosságú progresszív tényezőjévé az el nem kötelezett országok mozgalma, amely mind határozottabb lépéseket tett a nemzetközi élet égető gondjainak megoldásáért. A nemzetközi munkásosztály a világ számos fontos térségében fokozni tudta politikai szerepét, erősíteni harcát a belső társadalmi frontszakaszokon csakúgy, mint nemzetközi 124
