Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Bognár Gyula: Korunk forradalmi áramlatainak antiimperialista szövetsége a 70-es és a 80-as években
osztályok, rétegek, csoportok által vívott forradalmi harcok egységes világforradalmi folyamattá állnak össze, amely végső soron a szocializmus felé mutat. E széles és mély, gyors sodrású társadalmi folyamat természetesen nem homogén, nem lehet mentes ellentmondásoktól, fejlődése meg-megszakadhat, helyenként visszaeshet. Eszmei jellemzői között találunk olyan elemeket is, amelyek a korábbi tapasztalatok szerint nem voltak forradalmi mozgalmak sajátjai. A kor globálpolitikai és katonai realitásai azonban - különböző jellegű és erősségű szálakkal ugyan, de - összefűzik ezeket az erőket, illetve az általuk képviselt ügy sorsát. A világforradalmi folyamat a jelenlegi világhelyzet egészét átható markáns jelenséggé vált. A forradalmi változásokra irányuló törekvésekkel szerte a világon elsősorban az imperializmus áll szemben, s ebből kézenfekvőén következik, hogy a forradalmi erők összefogásának minimális programja az imperialistaellenesség lehet. Természetesen a földkerekség országaiban számos más, különféle reakciós erő védi a maga előjogait, próbálja meg konzerválni a számára kedvező társadalmi viszonyokat a népi erők világszerte erősödő öntudatos fellépésével szemben. A minden rendű és rangú reakció legfőbb erőforrása szövetségük az imperializmussal, mindenekelőtt az Egyesült Államok legreakciósabb köreivel. A világuralomra törekvő amerikai monopoltőke és a földkerekség népelnyomó reakciósai, minden retrográd figura és csoport magától értetődő természetességgel talál egymásra, és alakítja ki közös harcát a szocialista világ, a kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadítás erői, általában a társadalmi haladás ellen. Az imperializmus elleni harc tehát nemcsak absztrakt összegezése vagy történelmi kerete a különböző forradalmi erők küzdelmének, hanem a nemzeti fronton folyó harcok elsőrendű fontosságú közvetlen feladata is. Elsősorban e küzdelem az a tényező, amely a konkrét feladatok szintjén egységes világforradalmi folyamattá fogja össze a különböző célokért, különböző ellenfelekkel szemben folyó harcot. Az antiimpe- rialista küzdelemnek ez a jellegmeghatározó funkciója az imperializmus korunkban játszott szerepéből fakad; abból, hogy mindenfajta reakciós erő legfőbb támasza, szövetségese, erőforrása. A nemzeti vagy a társadalmi felszabadulás bármely célját fogalmazza is meg egy politikai mozgalom, előbb-utóbb az imperializmussal találja szembe magát, és az imperializmus elleni küzdelmet legkövetkezetesebben a szocialista forradalom talajáról lehet megvívni. Ezért minden antiimperialista erő számára kulcsfontosságú az imperializmus féken tartására egyedül képes szocialista világ harca. Ennek jelentőségéről állapította meg a Francia Kommunista Párt XXIV. kongresszusa: „E harcban a szocialista országok alapvető szerepet játszanak. Világbeli súlyuknál és befolyásuknál fogva megakadályozzák a háborús gyújtogatókat abban, hogy a nukleáris kaland eszközéhez nyúljanak. Nem kevés gonddal érvényre juttatták a nemzetközi kapcsolatokban a békés egymás mellett élést. Ily módon a béke garanciáját jelentik. Ugyanakkor a népek csak nyerhetnek a velük folytatott együttműködés és a gazdasági, kereskedelmi, tudományos, kulturális csere fejlődéséből. Végül támaszai
