Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Larry W. Bowman-Ian Clark (Szerk.): Az Indiai-óceán a világpolitikában (Barbi Balázs)
tásait a Hormuzi-szoros helyzetére. Hitet tesz amellett, hogy a szoros védelmét elsősorban a parti államok feladatává kell tenni, és síkra- száll egy közös „parti őrség” felállítása mellett. Két tanulmány is foglalkozik India és a térség viszonyával. Dieter Baum (NSZK) a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok átrendeződése és ezen belül a Dél-Dél együttműködés alapján elemzi India külpolitikáját, hatalmi törekvéseit, illetve az indiai politika külföldi megítélését. Részletesen bemutatja Dél-Ázsia legnagyobb államának a térség más nemzeteivel fenntartott kapcsolatait. Külön kitér Nepálra, Sri Lankára, Afganisztánra és Pakisztánra, majd a Közel-Kelet államaira, (köztük kiemelve Iránt és Irakot), az afrikai fejlődő országok csoportjára. Tájékoztatást ad arról, hogy milyen formában alkalmazza India politikai és gazdasági fejlődésének eredményeit a harmadik világ tagjainak megnyerésére, milyen célokat követ segélyezőként. Joel Larus (Egyesült Államok) katonai-stratégiai szempontok alapján vizsgálja India el nem kötelezettségét, nagyhatalmakkal kialakított kapcsolatainak rendszerét. Abból a feltevésből indul ki, hogy India célja az, hogy a térség első tengeri hatalmává váljék, és e terve megvalósításának rendeli alá az Indiai-óceánra vonatkozó politikai tevékenységét, beleértve a demilitarizáláshoz kapcsolódó nézeteit is. A szerző mindenekelőtt Indira Gandhi kormányának - általa egyoldalúnak nevezett - szovjetbarátságával törekszik igazolni, hogy valódi el nem kötelezettségről India esetében nem beszélhetünk. Gandhi asszony és kormánya az el nem kötelezettség elve mögé bújva küzd céljai megvalósításáért, s elsősorban az Egyesült Államok távol tartásáért. Indira Gandhi kormányzása első szakaszát három periódusra bontja a szerző, és folyamatként igyekszik bemutatni az Egyesült Államokkal való kapcsolatok megromlását. Elismerő szavakkal szól viszont a Desai-kormány és a Dzsanata Párt tevékenységéről, mivel ekkor valósult meg - Larus szerint - India tényleges el nem kötelezettsége, a két nagyhatalomtól való egyenlő távolság tartása. A tanulmány nem ás mélyebbre az indiai politikai és stratégiai érdekszférába: tudatosan olyan kép kialakítására törekszik, amely megkérdőjelezheti Indiának az el nem kötelezett mozgalomban játszott szerepét. Ausztrália korábban egyoldalúan a fejlett tőkés országok mellett kötelezte el magát. Napjainkban azonban politikai és gazdasági érdekei is azt kívánják, hogy közeledjék a fejlődő országokhoz. Természetesnek mutatkozik, hogy elsősorban a délkelet-ázsiai és indiai-óceáni fiatal államokhoz, valamint az afrikai nemzetekhez kíván közelebb kerülni. Henry S. AU binski (Egyesült Államok) tanulmányában e törekvés és az Indiai-óceán ausztrál megítélése közti ellentmondásokra hívja fel a figyelmet. Míg a fejlődő országok irányában igyekszik kedvező fogadtatásra találó magatartást tanúsítani, addig a térség megítélésében Ausztrália messze meghaladja még a merev, konzervatív amerikai kormányok nézeteit is. A mű nagy erénye, hogy tárgyilagosan és részletesen számol be arról, milyen eszközökkel befolyásolja a Fraser-kormány — negatív irányban - az amerikai külpolitikát az Indiai-óceán demi- litarizálásának kérdésében. Rávilágít azokra az ausztrál nézetekre, amelyek értelmében erő- egyensúly az Indiai-óceánon kizárólag az Egyesült Államok és szövetségesei (így Ausztrália) katonai előnye mellett jöhet létre. Bemutatja azokat a törekvéseket, amelyek az amerikai-ausztrál katonai együttműködés kiszélesítésére, az ANZUS tevékenységének bővítésére és elmélyítésére vonatkoznak. A következő tanulmány szerzője, Larry W'. Bowman (Egyesült Államok) három kérdéskört érint: az Indiai-óceán térsége feletti befolyás politikai, gazdasági és stratégiai összetevőit; a régió értékét és adottságait; valamint a nagyhatalmak tevékenységét és annak nemzetközi fogadtatását. E kérdések alapján és szem előtt tartásával vizsgálja a nagyhatalmi érdekeltségek kialakulását és fejlődését. Vitába száll azokkal a nézetekkel, amelyek az Indiai-óceánon végbemenő minden változásért vagy problémáért a nagyhatalmak közti konfliktusokra hárítják a felelősséget. Felhívja a figyelmet, hogy a parti államok közti hagyományos ellentétek, etnikai, vallási, területi konfliktusok nem mindig hozhatók összefüggésbe a nagyhatalmi érdekekkel. A munkában külön alfejezet foglalkozik a szovjet és az amerikai haderők térségbeli fejlődésével és növekedésével, továbbá az Egyesült Államok és a Szovjetunió demilitarizálási tárgyalásokban való érdekeltségével. Bowman a szovjet „befolyás” növekedését elemezve rámutat arra, hogy a reakciós erők támogatásával, a változások iránti igény teljes elutasításával és a változásokra törekvő erők követeléseinek ellenzésével az Egyesült Államok önmaga lehetőségeit mérsékli, saját helyzetét rontja. A tanulmánykötet második részének első munkája az 1973. októberi háború kapcsán 146
