Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Az európai biztonság a nyolcvanas években (Gazdag Ferenc)
Értékelése szerint Nyugat-Európa a nyolcvanas évek elején átmeneti helyzetben van: félúton a korábbinál lényegesen gyengébb vonzerőt jelentő atlanti rendszer és az önálló, független európai politika kialakítása és követése között. A felemás helyzetet a szovjetamerikai vitában tanúsított magatartással illusztrálja: a nyugat-európaiak egyrészt vitatják az amerikai neo-containment-politika értelmét, és rámutatnak az új kiadású atlantizmus korlátáira, másrészt viszont ezen államok képtelenek arra, hogy koherens politikát fogalmazzanak meg a Szovjetunióval szemben. A strukturális átalakulásban lévő atlanti rendszer és Nyugat-Európa találkozási felületeinél „kiépülőben van egy európai előrendszer”, amelynek leginkább érzékelhető formája a Párizs és Bonn közti együttműködés. Bár még csak nagyon kezdetleges formában - írja Lel- louche -, mégiscsak egy igazi európai struktúra jelentkezéséről van szó. Befejezésként Franciaország lehetséges szerepét vizsgálja. A politikai realitásokat figyelembe véve - írja - egyedül Franciaország van abban a helyzetben, hogy kezdeményezéseket tehessen az európai biztonság kérdésében. Sem Nagy-Britannia, sem az NSZK nem képes erre. Franciaországnak elegendő katonai potenciálja, önálló stratégiája és politikai hitele van bizonyos kezdeményezések megtételéhez. 1981 előtt Giscard diplomáciája tett is ebbe az irányba lépéseket. A megfelelő háttérrel rendelkező Franciaország elegendő manőverezési sávval élhet a Szovjetunió és a NATO között. Természetesen ez a szerep nem új, s Lellou- che maga sem ítéli annak. Lényegében visz- szanyúlást jelent az európai biztonságra történelmi léptékkel mérve is folyamatosan érzékeny francia magatartáshoz. A francia szakértő úgy látja, hogy e téren rövid távon semmiképp sem lehet szó a NATO kizárólagos európai helyettesítéséről, sem pedig arról, hogy Franciaország európai partnereit „ernyőcserére” késztesse. Inkább a már meglévő struktúrák kihasználása jöhet szóba: szorosabb együttműködés a politikai tervezésben, a hadseregek már meglévő együttműködésében és a három fő nyugat-európai ország védelmi együttműködésében. Az európai biztonság jövőjéről rendezett vitákban részt vettek az egyes francia pártok képviselői is. Az ekkor még hatalmon lévő giscardista UDP képviseletében J. W. Daillet, a Nemzetgyűlés védelmi bizottságának alel- nöke a hangsúlyt a force de frappe függetlenségének megőrzésére és a védelmi erőfeszítések magasan tartása szükségességére helyezte. M. Aurillac a gaulle-ista RPR nevében kifogásolta Giscard politikájának „puhaságát” Afganisztán után, és úgy értékelte, hogy az enyhülési politika bukás volt a Nyugat számára. Megismételte Sanguinetti tábornok elítélő kifogásait a SALT-tárgyalásokról, s bírálta a nyugat-európai kormányokat, hogy az önálló nyugat-európai védelem kiépítésének elmulasztásával megengedhetetlen függésben ragadtak a hanyatló amerikai garanciáktól. Az FKP képviseletében L. Baillot azt hangsúlyozta, hogy lehetetlen az európai biztonság vizsgálata a világhelyzet s a nemzetközi erőviszonyok fejlődésének elemzése nélkül. Megítélése szerint a francia pártok közül csak az FKP foglalkozik a kérdéssel teljes mélységében, s úgy véli, hogy Európának az enyhülés, a leszerelés és a békepolitika aktív központjává kell válnia. Az 1981 tavaszi választási eredmények ismeretében a pártok álláspontjai közül utólag legnagyobb figyelemre a Szocialista Párt álláspontja számíthat, annál inkább, mert megfogalmazására közvetlenül a hatalomátvétel előtt került sor. L. Jospin szerint - aki ekkor még a PS nemzetközi kapcsolatainak volt a felelőse - Európa számára a fenyegetések elsősorban saját, belső nehézségeiben rejlenek, amelyek a kontinens mindkét felét egyaránt érintik. A gazdasági problémák, az infláció, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése Nyugaton, a gazdasági nehézségek, a termelékenység gyengeségei, az eladósodás és az elosztási rendszer zavarai Kelet-Európábán jelentik a nyolcvanas évek során megoldandó problémákat. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a belső problémák megoldása csak az egyik lényeges eleme az európai biztonságnak. A külső környezet hatása több területen is meghatározó, s Európának keresnie kell ezen negatív, külső hatások csökkentésének a különböző lehetséges módozatait. Egyfelől lazítani kell a gazdasági függőséget, s különösen az energiaellátásban fontos a fejlődő világgal való együttműködés javítása. Lényegesnek tartja az új világgazdasági rendről folyó tárgyalások eredményes befejezését, valamint a nemzetközi gazdasági és pénzügyi játékszabályok rögzítését. Jospin szerint az európai biztonságot leginkább fenyegető veszélyek az enyhülés megtorpanásával, az új fegyverkezési hullámmal és a két nagyhatalom ismételt konfrontációkészségével kapcsolatosak. A nemzetközi bizalomhiány és a nagyhatalmak csökkenő együttműködésének 144
