Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - SZEMLE - Kolos Miklós: Lengyel testvérlapunk, a Sprawy Miedzynarodowe
lam között jelentősen megjavult a légkör a 70-es években, és Bonn az 1972 májusában ratifikált szerződésben sérthetetlennek és véglegesnek ismerte el az Odera-Neisse-határt, a két ország felvette a diplomáciai kapcsolatokat. Ezzel a két ország viszonyának normalizálódása még nem fejeződött be (az NSZK-ban voltak ilyen vélemények), hanem csak elkezdődött, és a teljes rendezés jogi és nemzetközi jogi vonalon még időben hosszan elhúzódó folyamat. Lengyel- ország több, teljesen jogos követelést támaszt az NSZK-val szemben, így például a lemondást a revansizmus minden eleméről, kártérítést mindazokért az igazságtalanságokért és szenvedésekért, amiket a hitleri rendszer okozott a lengyel nemzetnek és népnek, a Nyugat-Németországban forgalmazott tankönyvek tartalmának felülvizsgálatát, mivel egyes megfogalmazások, állásfoglalások sértik a lengyel érdekeket és érzelmeket, az NSZK területén folyó ellenséges propaganda beszüntetését stb. Ez a helyzet és ezek a követelések tükröződnek a folyóirat egyes cikkeiben (A határok megjelölése a nyugatnémet térképeken és a lengyel-NSZK viszony; Az NSZK és a hitlerizmus áldozatainak nyújtott egyedi kártérítések; A német határok ábrázolása a kartográfiai művekben című, Bonnban kiadott könyv ismertetése; A lengyel-nyugatnémet tudományos kapcsolatok fejlődése). A cikkek sorában ugyancsak viszonylag nagy súllyal szerepel az Egyesült Államok és Franciaország. Mindkét tőkés ország politikai helyzetének alakulása már évtizedek óta élénken érdekli a lengyel politika irányítóit és kutatóit. Az Egyesült Államoknak a szocialista Lengyelországgal szembeni külpolitikája - ha ezt a kapcsolatot az Egyesült Államok általános kelet-európai politikájának kereteibe helyezzük - mindig rendelkezett bizonyos specifikus vonásokkal, megkülönböztető ismérvekkel. Ezek a specifikumok leginkább két tényezővel magyarázhatók: etnikai szempontokkal és az amerikai külpolitika taktikai-stratégiai megfontolásaival. Ami az etnikai tényezőt illeti, ismert, hogy az Egyesült Államokban sok millió lengyel, illetve lengyel származású ember él, és véleményüket fontos belpolitikai vagy keletpolitikai döntéseknél nem lehet figyelmen kívül hagyni. A tengerentúl letelepedett lengyelek többsége nem tagadta meg az óhazát, és ez ösztönző erőt gyakorolt a hivatalos érintkezések fenntartására, intenzitására és minőségére is. Az amerikai külpolitika taktikai-stratégiai koncepciói megkülönböztetett figyelemben részesítették Lengyelországot a szocialista országok sorában, földrajzi helyzete, népességének száma, gazdasági potenciálja és nem utolsósorban belpolitikai helyzetének alakulása folytán. Úgy vélték, hogy az Egyesült Államok jól felfogott érdeke a lengyel nép támogatását követeli meg, tehát helytelen lenne a kapcsolatok megszakítása, és sokkal inkább e kapcsolatok bővítésére kell törekedni. Ez a magatartás találkozott a 70-es évek lengyel vezetőinek azon törekvésével, hogy a két ország között minden korábbinál szorosabb kapcsolatokat kell kiépíteni az élet számos területén. Az elmondottak — ha nem határozzák is meg döntő mértékben, de - motiválják 94
