Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - SZEMLE - Aczél Endre: Vázlat a „thatcherizmus”-ról
sének megváltoztatásával kapcsolatban tápláltak. Adalék az ügyhöz, hogy még az ellenzék is meglepve tapasztalta, milyen sebesen tűnik el a kormányzó párt szótárából a „szocializmus” kifejezés, s lépnek a helyébe jóval nemzetibb kategóriák: „Nagy-Britannia”, „a kormány”, „az ország”. A hatvanas évek „modernizáló” törekvései nem pusztán arra a keynesi feltevésre támaszkodtak, hogy ha a piacgazdaság nem funkcionál jól, akkor a közhivataloknak kell korrigálniuk és szabályozniuk a működését. Ezt kifejezetten krédójukká tették, hangsúlyozva, hogy az állami beavatkozás nemcsak szükséges, hanem nélkülözhetetlen is. Nélkülözhetetlen azért, mert a piaci automatizmusok, ha képesek is a kereslet-kínálati viszonyok egyensúlyának megteremtésére, önmagukban nem képesek - egy akkori szakkifejezéssel élve - az ország „újraipa- rosítására”. A keynesizmus elleni támadást magától értetődően a monetaristák vezették. Ez különösen azután vált hevessé, hogy a hatvanas évek végén felbukkantak az első válságjelenségek (nemcsak gazdasági, de társadalmi értelemben is), és az ország kezdte érezni az inflációs nyomás terheit. Az infláció egyébként szükségszerű következménye volt a tartós növekedésre orientált, ennélfogva keresletközpontú gazdaságpolitikának. Okainak kutatása, a kérdés körül versengő iskolák párbaja akár technikai probléma is maradhatott volna, ha ez a támadás csak a monetarista elvek érvényesítését tartotta volna szem előtt. Valójában ennél sokkal többre és magasabbra tört; a keynesizmus elleni kihívás - mint Adrew Gamble-nél olvasható - „eszköz volt az új jobboldal kezében az egész rend megkérdőjelezéséhez”. Az új jobboldal fogalmát általában Enoch Powell nevével - vagy inkább mozgalmával - kapcsolják össze. Powell már az ötvenes években a gazdaságpolitikai liberalizmusnak volt a hirdetője; ezt akkor a közvélemény excentrizmusnak tekintette, de idővel, különösen a „modernizálási stratégia” kudarcával, a kiábrándult tömegek fogékonnyá váltak iránta. A hatvanas években ez a nagy hatású szónok túllépett a liberalizmussal ellentétes jelenségek (inflációs gazdaságpolitika, állami intervencionizmus, túlköltekezés, bürokrácia stb.) bírálatán, kritikájának támadási területébe lassan benyomultak a színes bőrű bevándorlók, az ír katolikusok, a skót és walesi önállósági törekvések (a közrend megsértésének minősített esetek), végül - s legkevésbé sem utolsósorban - a Közös Piac. A powellizmus - már a politikus személye miatt is - nagyon gyorsan tábort teremtett. Maradandó szemléleti vonásai mellett - mint utóbb kitűnik - radikalizmusával, állam- és establishment-elle- nes felhangjával azonban eleve a hatalmon kívüli szférákba szorította magát. Érdeme azonban, hogy sikerült egységes programba elegyítenie a gazdasági liberalizmust és a politikai nacionalizmust, mintegy mintául szolgálva a későbbieknek. A „powellizmus” megértése több kérdésre adhat választ. Először a gazdasági liberalizmus mibenlétére, másodszor a Konzervatív Párt belső átalakulására, harmadszor arra, hogy az új jobboldalnak végül is miért nem lehetett a „powellizmus”, s miért lett a „thatcherizmus” az ideológiája. a) A modern gazdaság az „igazi” liberálisnak (ilyennek fogjuk tekinteni a 7°
