Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Makai György: A szaúdi kapcsolat (Tamás Antal)
fegyverkezési programjának idején egy iráni katonára 1 (Uo.) A könyv harmadik, politikai kérdésekkel foglalkozó része Szaúd-Arábia stratégiai szövetségét és annak ellentmondásait tárgyalja. Az Egyesült Államok érdeklődését két ok is magyarázza: egyrészt az amerikai vezetés közel-keleti politikája már jóval a Carter-doktrína meghirdetése előtt is az olajellátás biztosítását tűzte ki célul. Másrészt az arab nacionalizmus és a szocialista közösség közötti kapcsolat- rendszer kialakulásának időszakában nem tudva teret nyerni a térség meghatározó államaiban (Egyiptomban, Szíriában, Irakban), az Egyesült Államok a periférián keresett szövetségeseket, hogy segítségükkel később hatoljon be a központba. Az amerikai politika két fő pillére a térség szélein Izrael és Irán voltak, őket egészítette ki a „középső” harmadik: Szaúd-Arábia. Az arab monarchia szövetsége azért is különösen értékes az Egyesült Államok számára, mert Rijád magatartása mértékadó az iszlám világ jelentős része számára: „... ha a hit őrzői ennyire szoros kapcsolatot tartanak az Egyesült Államokkal, annak biztosan megvan a maga jó oka”. (159. 1.) Az OPEC-en belül is mérsékelt, az amerikai s általában a nyugati érdekeknek megfelelő árpolitikát folytatott Szaúd-Arábia, s amikor álláspontját nem sikerült elfogadtatnia olajexportáló partnereivel, még a nyílt „szakítástól” sem riadt vissza. (Köztudomású, hogy 1977 januárja és júliusa között Szaúd-Arábia j százalékkal olcsóbban adta olaját.) Hasznosan egészítette ki az Egyesült Államok nemzetközi segélypolitikáját is az anti- kommunizmus és a destabilizálás jegyében fogant szaúdi segélytaktika. Az arab ország évente mintegy 10 Mrd dollárt fordít a fejlődő országok támogatására, s a politikai irányvonal nem utolsó szempont a tőkék odaítélésekor. Szaúd-Arábia hajlandó jelentős összeggel támogatni bármely arab, mohamedán, vagy nem arab és nem mohamedán országot, amely kommunistaellenes, s ezen belül bármely arab vagy mohamedán országot, amely politikai életében nagyobb teret enged az iszlámnak. Mindennél többet árul el a szaúdi segélypolitika jellegéről egy szemelvényes felsorolás e segélyek haszon- élvezőiről: Egyiptom, Szíria, Jordánia, Észak- Jemen, Szomália, Pakisztán, Indonézia, a Fü- löp-szigetek. A segélyekkel Szaúd-Arábia természetesen „önös” célokat is szolgál: erősíteni igyekszik saját szerepét, mint az iszlám világ szellemi-anyagi erejének a pozícióját. Külön kiemelendő az a szerep, amelyet Szaúd-Arábia az egyiptomi-izraeli közeledési folyamatban játszott. Szadat rendszeres apanázst kapott a szaúdi titkosszolgálattól, aminek nem kis része volt abban, hogy az egyiptomi elnök kiutasította a szovjet katonai tanácsadókat, majd felmondta a Szovjetunióval kötött barátsági és együttműködési szerződést. Szaúd-Arábia Izrael-ellenessége Fej szál halálát követően meglehetősen csökkent (legalábbis a kulisszák mögött). Ennek oka, hogy felismerték: Izrael legalább annyira szemben áll a Szovjetunióval és a forradalmi mozgalmakkal, mint ők maguk. A Camp David-i különbéke mégis elfogadhatatlan a szaúdi rendszer számára. Még a hallgatólagos tudomásulvétel is messzemenő és veszélyes következményekkel járna: „devalválná a szaúdi-amerikai kapcsolatrendszert, igazolva, hogy ezen a rendszeren belül Rijád a gyengébb partner, a kiszolgáltatott fél, aki hűségesen követi az amerikai utasításokat, de ezek fejében semmiféle ellenszolgáltatásra nem számíthat. Mi több, az iráni forradalom fényénél fogalmazódna meg a tanulság: ugyan mire számíthat katasztrófa esetén az a Szaúd-Arábia, amely még békeidőben sem tudja belátásra bírni szövetségesét?” (188-189 !•) Ezt a lépést valószínűleg a dinasztia sem vészelné át: a palesztin ügy elárulása mind az országban, mind a szomszédos öbölmenti államokban dolgozó vendégmunkások nyílt szembeszegülését, a politikai status quo felborítását kockáztatná. A Perzsa-öböl környékének legutóbbi fejleményei még értékesebbé tették Washington számára Szaúd-Arábia szövetségét, hiszen az Egyesült Államokhoz közeledő Irakot gyakorlatilag akcióképtelenné teszi az Iránnal folytatott háború. Ennek alapján Szaúd-Arábia joggal követelheti, hogy az Egyesült Államok ne csak egyoldalú lépéseket várjon el tőle, hanem a közel-keleti konfliktus megoldásában vegye figyelembe az olajmonarchia érveit is. összefoglaló értékelés helyett álljon itt a recenzens vallomása: beismerem, félve veszek kézbe minden olyan könyvet, amelyik nagyon időszerű kérdésekkel foglalkozik. Attól tartok ugyanis, hogy az aktualitásra törekvés az alaposság rovására megy. Makai György könyvét elolvasva „szegényebb” lettem egy előítélettel .. . Tamás Antal 158
