Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Prandler Árpád: Az ENSZ alapokmányának időszerűsége és alkalmazásának néhány nemzetközi jogi kérdése
méretű megoldását elsősorban az ENSZ-től várja, illetve annak segítségével kívánja elérni. Ha a két túlzó álláspont közül az elsőt vesszük szemügyre, akkor megállapítható, hogy az alapokmány már önmagában is szinte korlátlan lehetőségeket biztosított a gazdasági tevékenységnek. Gondoljunk arra, hogy az 5 5. cikk, bár röviden és tömören, de olyan feladatokat is megfogalmaz, mint a magasabb életszínvonal, a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági fejlődés és a társadalmi haladás feltételeinek előmozdítása. Az 55. cikkre épülve jöhetett létre a közgyűlés segédszerveként az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO). Ez is bizonyítéka az alapokmány rugalmasságának.2 A szocialista országok, így Magyarország is az ötvenes évektől kezdve az alapokmányban foglalt gazdasági-társadalmi követelményekre támaszkodva következetes harcot folytattak a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok demokratikus és igazságos átszervezéséért, a diszkrimináció felszámolásáért. Kezdettől fogva támogatták a fejlődő országok igazságos követeléseit a gazdasági elmaradottság és az egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok felszámolására. Lehetőségeikhez képest az ENSZ kereteiben hozzájárultak a multilaterális fórumok fel- használásával történő támogatáshoz és segélyezéshez is. A hetvenes évek derekára két fontos dokumentum foglalta össze az államok túlnyomó többsége által kialakított követelményrendszer főbb elemeit: az új nemzetközi gazdasági renddel kapcsolatos nyilatkozat és az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről szóló charta. Különösen az utóbbi dokumentum rendkívül jelentős, mert ebben sikerült elérni, hogy a szocialista és a fejlődő államok valóban azonos platformot dolgozzanak ki. A chartában található alapelvek azóta is a legfontosabb alapját alkotják a most kidolgozás alatt álló nemzetközi gazdasági jog elveinek és normáinak. Ezt hangsúlyozza az 1980 augusztusában az ENSZ főtitkárának átadott magyar kormányvélemény is.3 Ugyanakkor a másik szélsőséges álláspont is sok fejfájást okozott és okoz jelenleg is számunkra. E felfogásnak két fő megjelenési formája van. Először is az Észak-Dél kettősség torzító tükrében és a számszerű többség bűvöletében kialakított szemléletük következtében egyes országok hajlamosak minden gazdaságitársadalmi bajukat a „kívülről” jött segítség elmaradásával magyarázni, ahelyett, hogy komolyan hozzáfognának az elkerülhetetlen belső reformokhoz. Másodszor, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek hatékonyságát örökös szervezeti reformokkal és új intézmények létesítésével kívánják növelni, ami felesleges energiaráfordítással és párhuzamossággal jár. így például, számos dicsérendő vonásuk mellett, láthattunk „túlzó” elképzeléseket is „az ENSZ-rendszer gazdasági és szociális szektorainak átszervezésével” kapcsolatos javaslatok első változatában. Megállapítható azonban, hogy ez több éves vita és „csiszolás” után lényegében elfogadható szervezeti reformokra szűkült le. Reméljük, a jövőben a közgyűlés, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács koncentráltabban és nagyobb figyelemmel fog51
