Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Ágh Attila: A világpolitika elmélete és a politikatudomány
is azt fejtegeti ugyanis, hogy a 17—18. századi közgazdászokkal szemben, akik még a nemzeti államból és azok viszonyából mint adottságokból indultak ki, s ebből vezették le az összes többi gazdasági kategóriát, a 19. században már „megkezdődtek azok a gazdaságtani rendszerek, amelyek az egyszerűtől. . . emelkednek fel az államhoz, a nemzetek közötti cseréhez és a világpiachoz. Nyilván ez utóbbi a tudományosan helyes módszer.”21 Ez a tudományosan helyes módszer pedig feltételezi azt, amit fentebb a szintáttörés következményeként úgy fogalmaztunk meg, mint a világpolitika strukturális elsőbbségét a világgazdasággal szemben, amely viszont Marxnál a „kifejlett totalitás”, az elméletben és a valóságban egyaránt a kapitalizmus mint termelési mód teljes kibontakozása. A tőke I. kötetének az eredeti tőkefelhalmozásról írott betétje és lezárása átfogóan bemutatja ezt a szintáttörést, s egyben a kifejtés módszerének a váltását is. A nemzeti kapitalizmus mozgástörvényeinek leírása Marxnál elvont analitikus, amely mögött ugyan közvetlenül ott rejlik Anglia konkrét történelmi fejlődése, világtörténelmi példája, de csak elvont politikai gazdaságtani modellé általánosítva, amely közvetlenül érvényesíthető a nemzeti kapitalizmus minden helyi fejlődésére. A világkapitalizmus szintjére az állam külső - külpolitikai, külgazdasági - funkcióján keresztül való áttöréssel Marxnál módszertani váltás is történik az elvont analitikusról a konkrét történelmire, vagyis az egységes világtörténelemnek csak egy fejlődési útja volt, amelynek általános modellje is az azt formáló egyedi sajátosságok feltárására irányulhat. Nevezetesen a világkapitalizmus történelmi fejlődésének útja a hispán, holland, majd az angol dominancián keresztül vezetett Marx koráig, s ennek a konkrét világtörténelmi útnak a teóriáját dolgozza ki Marx világpolitikai és világgazdasági aspektusaiban, mégpedig a konkrét kifejtésben mindig a világpolitikai struktúrák elsődlegességével. Azt is mondhatnánk, hogy a kapitalista termelési módra való átmenetben időben és logikailag először mindig a világpolitikai rendszer formálódik - tehát a nemzetközi politikai és katonai erőviszonyok -, csak aztán, ennek bázisán történik meg a világgazdasági rendszer - a nemzetközi kereskedelem és munkamegosztás - intézményesülése. Előbb van tehát „új világpolitikai rend”, s csak aztán „új világgazdasági rend”, hozzátéve persze, hogy itt az „új” még az egész rendszer egyáltalában való kialakulását jelenti. A helyi kapitalizmusok fejlődésében az állam nemcsak azért jön létre, hogy összefogja a gazdaságot, megteremtse össztársadalmi feltétel- rendszerét, hanem mindenekelőtt azért, hogy kifelé képviselje ezt a formálódó nemzetgazdaságot, és a nemzetek között a világméretű felhalmozásért való kon- kurrenciaharcban politikai és katonai eszközökkel érvényesítse a nemzetgazdaság erejét. Csak ezen a politikai közegen keresztül tudnak külgazdasági céljaik realizálódni, és a világgazdaság egyáltalában véve intézményesülni.22 A tőkés termelési mód előtörténete a 16-18. században mindennél világosabban mutatja a világpolitikai rendszer strukturális elsődlegességét és az erőszakos politikai-, katonai eszközök aktív szerepét a világgazdaság létrehozásában. Az eredeti tőkefelhalmozás folyamata maga sem egyéb, mint a formálódó viT9
