Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Simai Mihály: A fegyverkezés és a fejlett tőkés országok gazdasága
Accountancy Office, GAO) megvizsgálta a katonai megrendelések költségeit.13 Kimutatták, hogy io év alatt, vagyis 1969-től számítva, a benyújtott eredeti árkalkulációkhoz képest a tényleges költségek átlagosan 100 százalékkal magasabbak voltak. Egyetlen olyan eset sem akadt, amikor a költségeket alulbecsülték volna, vagy helyesen kalkulálták volna az előirányzatot.14 Másodszor, a hadiipari kutatási és fejlesztési kiadásokat a magas kockázat miatt a kormány általában úgy fedezi, hogy utólag bizonyos mértékig megtéríti a tényleges költségeket az érdekelt cégeknek, ha a fegyverrendszert elfogadhatónak tartják. Harmadszor, a hadiiparban végbemenő áremelkedés igen gyorsan átgyűrűzik a gazdaság más szektoraiba is. Azzal egyébként, hogy a katonai kiadások növekedése erőforrásokat von el a polgári termeléstől, lassítja annak bővítési lehetőségeit, eleve sebezhetővé teszi az egész gazdaságot az inflációtól. Az említett összefüggések miatt nem tudja elkerülni a tőkés gazdaság a fegyverkezési kiadások növekedésének újabb inflatorikus hatását - kivéve, ha nagyobb mértékben csökkenti a tömegek életszínvonalát, tovább korlátozza a szociális kiadásokat, nagyobb mértékben hárítja át a katonai kiadások növelésének terheit a társadalom széles rétegeire, vagyis erősíti az „újraelosztást” a legnagyobb társaságok javára. Az ún. neokonzervatív gazdaságpolitika, amelynek egyik lényeges eleme például a jóléti állam „leépítése”, egyes országokban megkísérli a fenti lépéseket. Abban az esetben, ha az Egyesült Államokban a Reagan-kormányzat tervei szerint felemelik a katonai költségvetést az 1981-es 162 milliárd dollárról 1986-ra 343 milliárd dollárra, a gazdaság még inkább ki lesz téve az infláció veszélyének, hiszen a hadikiadások évi reálnövekedése 9,1 százalék lesz. Az Egyesült Államok kormánya szerint 1982-1986 között 4,4 százalék lesz a bruttó nemzeti termék növekedése évi átlagban - ami nem valószínű, de a katonai kiadások aránya e szerint is a bruttó nemzeti termék 5,7 százalékáról 7,1-éré nő majd. A várható lassúbb, 2,8- 3,0 százalékos növekedés mellett a katonai kiadások aránya a bruttó nemzeti termékben meghaladja majd a 8,0 százalékot, s ez óriási, esetleg 100 milliárdos költségvetési hiánnyal párosul. Ez viszont még a lassúbb gazdasági fejlődés mellett is hozzájárul az infláció fokozódásához. A nemzetgazdasági hatások között lényeges az anyagfelhasználás, illetve az anyagpazarlás is. A fejlett tőkés országokban a fegyverkezésben a fajlagos anyagfelhasználás csökkent az elmúlt évtizedekben. Egy dollárnyi katonai kiadás „anyagtartalma” 1978-ban az Egyesült Államokban 20-22 százalékkal volt kevesebb, mint 1958-ban. Ugyanakkor a fogyasztás fokozott mértékben tolódik el az igen értékes különleges anyagok felé, s bizonyos fémek esetében viszonylag igen magas a „katonai felhasználás” aránya. Az Egyesült Államokban például alumíniumból, rézből, ólomból, horganyból az összkereslet 11-14, más fémekből 10-12, titániumból 40 százalék. Az anyagfelhasználás, illetve a különféle nyersanyagok piaci viszonyai szempontjából esetenként jelentős a stratégiai készletek felhalmo42
