Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kiss J. László: Külpolitika, fegyverkezés és biztonságpolitika
stratégiák kidolgozásakor nem szabad elfeledni a fegyverkezés sajátos több szintű szimbiózisát az össztársadalmi folyamatokkal és a nemzetközi struktúrákkal. A fegyverkezés mint multifunkcionális képződmény tartalmazhat nyilvános rendszerpolitikai, uralombiztosító vagy nyíltan el nem ismert represszív-fegyel- mező vagy éppen integratív, szocializációs funkciókat éppúgy, mint horizontális államközi és vertikális rendszerfenntartó funkciókat.18 Mivel a fegyverkezés bonyolult oksági tényezők sokaságának eredője, nyilvánvaló, hogy egy-egy ok kiküszöbölése önmagában az újratermelési folyamat lényegét nem változtatja meg, azaz a fegyverkezési folyamat egészébe való részleges beavatkozás ellenére az újratermelési folyamatok korlátlanul folytatódhatnak. Ezért a fegyverkezés ellen ható stratégiának nem csupán csillapító jellegűnek kell lennie, mivel ez csupán a fegyverkezési verseny kodifikálásához vezet. Másfelől az a leszerelési koncepció, amelyik csak a szűkén vett katonai potenciálokra - a katonai technikára - összpontosít, csupán keveset érhet el. Ennek megfelelően az a külpolitika, amelyet a katonai stratégia eszközeként fognak fel, óhatatlanul a fegyverkezés ördögi körének a foglya marad.20 A leszerelés hosszú távon csak akkor lehet sikeres, ha a tőkés országokban hat a hagyományos politikai, gazdasági és társadalmi viszonyok megváltoztatására is, s a nemzetközi konfliktusok éleződésének éppúgy gátat vet, mint a globális problémák súlyosabbá válásának. Ebben a folyamatban azok a kis lépések is nagy szerepet játszhatnak, amelyek arra irányulnak, hogy a minőségileg új fegyver- rendszerek fejlesztésére vonatkozó döntések ne tegyék szükségszerűvé az ilyen fegyverek automatikus rendszerbe állítását.21 Az ilyen értelemben felfogott „anti- ciklikus” leszerelési politika megakadályozhatná a fegyverrendszerek innovációjának, fejlesztésének, termelésének és rendszerbe állításának automatizmusát. Hasonlóképpen ellenőrzés alá kell vonni a megkezdett fegyverkezési programok „tehetetlenségét”. Csökkenteni kell a fegyverkezési programokkal összefüggő dez- informálás lehetőségét is, amely a mindenkori ellenfél szociális költségeinek a növelésére irányul, a biztonság magasabb foka nélkül. A „külső biztonság” fokozására irányuló legújabb nyugati fegyverkezési politika ellentmondásait jól mutatja a Nyugat-Európában kibontakozott békemozgalom. A pacifista, semlegességi, ökológiai, valamint Amerika-ellenes tartalmat s nem kevés emocionális töltést hordozó nyugat-európai békemozgalom a gazdasági helyzet rosszabbodásával társadalompolitikai elemeket is magába integrálhat, ami a társadalmi dinamika fokozódásához, végső soron a társadalmi status quo „biztonságának” a meggyengüléséhez vezethet. A „külső biztonság” növelésére tett intézkedések így folyamatukban a belső gazdasági és politikai „biztonság” aláásását jelenthetik, s jelzik a fegyverkezés bonyolult össztársadalmi visszacsatolásának összefüggéseit.22 Ha a politikai és a katonai enyhülés tartósan eltávolodik egymástól, a közöttük levő diszkrepancia növekszik, úgy maga az enyhülési folyamat sem tartható 32
