Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kiss J. László: Külpolitika, fegyverkezés és biztonságpolitika
kényszerített passzivitás, s nem kevésbé a műszaki haladás és a politikai-ideológiai célok. A „tömeges megtorlás” a szó szoros értelmében tarthatatlannak bizonyult. Ugyanakkor a SIPRI kutatói szerint a fejlődés legjelentősebb új ellentmondása, hogy a hadvezetési választási lehetőségek egyensúlya bizonytalanabbá vált. Míg korábban az a szabály volt érvényben, hogy „aki elsőként lő, csak másodikként pusztul el, most az számolhat kedvezőbb esélyekkel, aki offenzív elrettentést alkalmaz és fegyverkezik”.17 Az ilyen amerikai feltételezések legalább annyira abszurdok, mintha valaki abban hisz, hogy az eszkalációt ellenőrizni lehet, vagy feltételezi, hogy a nukleáris rendszerek tökéletesen megbízhatók. Fegyverkezés és leszerelés A jelenlegi fegyverkezési verseny egyik legszembetűnőbb vonása, hogy tartósan minőségi jellegű. A fegyverkezés a második világháború előtt alapvetően mennyiségi jegyeket viselt magán. Jóllehet a fegyverkezés műszaki fejlődésében minőségi, innovációs döntések is szerepet játszottak, a fegyverrendszerek átlagos életciklusai sokkal hosszabbak voltak, mint ma. Jelenleg a fegyverkezés mennyiségi korlátozása nem jelenti a rombolóképességek tényleges csökkentését. A mennyiségi korlátozásokat igen rövid idő alatt minőségi innovációkkal túlkompenzálják, illetve a műszaki újítások megjelenése szinte máról holnapra relativi- zálhatja a meglevő fegyvertechnikák minőségét. Továbbá a jelenlegi fegyverkezési verseny nem csupán egy fegyverrendszerre terjed ki, hanem a rendelkezésre álló rombolópotenciálok egész spektrumára: az amerikai titkosszolgálat intervenciójától a gerillaellenes hadviselésen át a hagyományos és a nukleáris fegyverekig, beleértve a lélektani hadviselés legkülönfélébb formáit is. Jellemző vonásnak számít, hogy a harcászati és a hadászati, valamint a hagyományos és a nukleáris fegyverrendszerek közötti klasszikus határok - részben a katonaföldrajzi egyenlőtlenségek, részben a technológiai fejlődés következtében - mind elmosódot- tabbá válnak. A nyugati szerzők sokat írnak arról, hogy a jelenlegi fegyverkezési versenyben a politika a fegyverkezési technika „zsarnoksága” alatt szenved, jóllehet köny- nyen igazolható, hogy a műszaki innovációs folyamatok iránya és sebessége korántsem autonóm. Ha a kutatási és fejlesztési programok viszonylag önálló életet élnek is, valójában a politikai akarat, valamint a kül- és a belpolitikai tényezők meghatározó szerepet játszanak, a többi között a költségvetési prioritások rögzítésekor. A hidegháborúban az egyik oldal fegyverkezési politikáját az ellenfél akciójára adott mechanikus reakcióként fogták fel. Az akció-reakció séma mind a mai 3°
