Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kende István: A katonai tényező a nemzetközi osztályharcban
az eszközök hasznos felhasználását az emberiség számára a gazdaságban vagy másutt (egészségügyben, oktatásban stb.). A katonai terület korlátozása egyértelmű azzal, hogy a versengés átterelődhetne az életszínvonal, az életkörülmények, a gazdaság területére. A katonai faktor szerepének növelése viszont a feszültség fokozásával, a háborús veszély növekedésével, a „helyi” háborús konfliktusok szaporításával, egyes körzetekben a szisztematikus destabilizálással jár együtt. A szocialista törekvés tehát tninősé- gileg eltérő, és ellentétes a fejlett tőkés országok erőviszony-alakító törekvéseivel, s ezért válik az a kérdés, hogy milyen a katonai faktor „helye” e harcban, világméretűvé, az emberiség sorsát erőteljesen befolyásolóvá még akkor is, ha nem gondolunk a legrosszabbra, a nukleáris háború növekvő veszélyére. Mindez nem jelenti azt, mintha lefékeződne a világforradalmi folyamat, és ma lemondanánk aktív támogatásáról. Éppen ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy - globálisan szemlélve - aligha lehetne jobban támogatni a haladás ügyét, mint a katonai szféra tudatos háttérbe szorításával. Ez fokozottan teret nyitna a fejlődésnek főként ott, ahol még mindig nem halad előre a legfejlettebbekhez mért különbség csökkenése. Következésképpen az erőegyensúly fenntartása, az egyensúly felborításának minden eszközzel való lehetetlenné tevése minden forradalmi és haladó erőnek, de szinte az egész emberiségnek is feltétlen érdeke. A haladásnak, az újabb forradalmi előretörések elősegítésének, az éhínség felszámolásának stb. is a legelső feltétele a katonai szektor mint versenyszféra korlátozása lenne. Vagyis ha kevesebbet fegyverkeznénk, gyorsabb lehetne a világ haladása. Ahhoz, hogy gyorsabb legyen a haladás, elengedhetetlen a békés egymás mellett élés és a nemzetközi békeállapot légköre. Ehhez szükség van az erőegyensúly következetes védelmére. Ezt viszont a mai imperialista politika következményeként a katonai erőegyensúly fenntartásával lehet csak biztosítani. Ez teszi a helyzetet paradoxszá. A szocialista fegyveres erő megfelelő fejlettségi foka tehát a nemzetközi erőviszonyok egyik determináló tényezője, és ez hatással van a világ egészére. A „harmadik világ” katonai erői természetesen legalább annyira különbözőek, mint maguk ezek az országok, így helyzetük nem vizsgálható egységesen. A világ főerői, a „centrum” országai között folyó katonai versengés és fegyverkezési hajsza törvényszerű kérlelhetetlenséggel terjed át a harmadik világ, a „periféria” országaira. A fejlődő világ országainak kötődése a fejlett világ valamely erejéhez vagy erőihez, belső nemzeti és regionális nemzetközi ellentéteik; a felszabadulás és az azt követő időszak nagyszámú háborúja által is bizonyított nagy konfliktuspotenciál: a hadsereg gyakran különleges szerepe és a nyugati fegyverkereskedelem (a katonain túli) gazdasági érdekei is - mindez csak néhány azok közül a tényezők közül, amelyek létrehozzák ezt a megbonthatatlan párhuzamot. A fejlődő országokra is kiterjedt a fegyverkezési verseny és részben ezen keresztül, de ettől függetlenül is nagymértékben növekedett itt is a katonai faktor *7
