Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kende István: A katonai tényező a nemzetközi osztályharcban

Mi sem természetesebb, hogy ehhez megkísérli felhasználni a gazdasági tényezőket is, a másik féllel való gazdasági kapcsolatait elsősorban olyan esetben fejlesztve vagy akárcsak fenntartva, ha attól a nemzetközi erőviszonyokra ható, számára kedvező következményeket vár. Mint ahogy éppen az amerikai politika másik neves „tanácsadója”, Brzezinski megfogalmazta: „Csak akkor indokolt támogatni [a szocialista országok] gazdasági fejlődését, ha annak olyan következményei vannak, mint a kommunista hatalmi törekvések erodálása, szerkezeti változások a kommunista gazdasági rendszerekben, az [Egyesült Államokkal] való kapcsolatok erősödése és az eszmék és az emberek szabadabb áramlása.”6

Ez korántsem mond ellent annak, hogy a rendszerek közötti nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak megvan a profittal kapcsolatos hajtóereje is. Csakhogy a gazdasági kapcsolatok, a kereskedelem is „a politika folytatása”, és ezért adódhat olyan szakasz - az Egyesült Államok jelenlegi politikájának ez is egyik jellemzője - amikor nagyon is durván alárendelnek egyes gazdasági részérdekeket a politikai célkitűzéseknek. Tény, hogy az ilyen döntések teremtenek belső feszültségeket is, hozzájárulhatnak a tőkésosztályon belüli ellentmondások kiéleződéséhez, de mindez nem változtat a lényegen. (Ezeket a tőkésosztályon belüli ellentmondásokat egyébként - úgy tűnik - nem elemzi még elég mélyen a marxista társadalomtudomány, jóllehet a kapitalizmus mai szakaszában sok esetben és sok országban alighanem az eddigieknél fontosabb szerepük van.)

A nemzetközi gazdasági tényezőknek az erőviszonyok alakítására való fel- használása növelheti a tőkés országok közötti ellentmondásokat is. Bizonyítja ezt egyes nyugat-európai államok reagálása az Egyesült Államokból a lengyelországi helyzet kapcsán érkező nyomásra.

Ezekkel az eszközökkel az imperialisták nem tudnak alapvető változást létrehozni az erőviszonyokban, sőt részben le is lepleződnek a békés egymás mellett élés ellenzőjeként. Gyengítik a tőkésosztály nemzeti és nemzetközi összetartását is, növelik saját ellentéteiket, a „kárhoztatott” egyensúlyi helyzetből mindinkább a katonai szférában kísérlik meg a kitörést. Hogy e téren a közvetlen célkitűzés a status quo megőrzése vagy pedig a „visszaállítás”, a „felszabadítás”, vagy éppen az ellenerő megsemmisítésére való felkészülés - a katonai erő funkciójának lényegén nem változtat.

Jelenleg az erősen militarizálódó amerikai politika radikális áttörést kísérel meg a katonai egyensúly megváltoztatására. Egyebek között az „eurostratégiai” tervek is ezt szolgálják. Abba azonban - ami ugyancsak céljuk -, hogy Amerika sérthetetlenségét Nyugat-Európa sebezhetőségének rovására valósítsák meg, a nyugati partnereknek is van beleszólásuk. Az Egyesült Államok törekvése az európai katonai helyzet megváltoztatására csakis a nyugat-európai uralkodó osztályok egyetértésével valósítható meg, és számításba kell venni azok véleményét is, akik „feje fölött” az alku folyik: a nyugat-európai tömegeket.

így válik ismét a „tisztán” katonai kérdés (adott számú és fajtájú rakéta áttelepítése vagy telepítése szövetséges nyugat-európai, azaz NATO-területen) szé