Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Fülöp Mihály: Fransois Mitterand: Itt és most. Beszélgetések Guy Claisse-szel
FRANCOIS MITTERRAND : Itt és most. Beszélgetések Guy Claisse-szel. (lei et maintemant.) Fayard, Párizs, 1980. 309 1. Francois Mitterrand azon ritka államférfiak közé tartozik, akiket a történelem igazolni látszik: több mint két évtizedes következetes harc után, nemcsak határozott fölénnyel győzött az 1981. május 10-i elnökválasztáson, hanem pártja, a Francia Szocialista Párt a nemzet- gyűlésben is megszerezte a többséget, az ország és a baloldal első pártja lett. Guy Claisse- szel, a Le Matin de Paris újságírójával folytatott beszélgetései még az elnökválasztási kampány előtt, 1980 nyarán és őszén összegezték a később győztes jelölt bel- és külpolitikai helyzetértékelését, egyéni politikai útját, világlátását. Ezek a beszélgetések az akkori politikai harcok légkörét tükrözik: a hatalomra jutása előtti utolsó időszakban hangzottak el, amikor Mitterrand-nak még volt ideje politikai credóját megfogalmazni, választási stratégiáját kidolgozni. „A francia tájkép része vagyok” - mondotta Mitterrand (3.1.) a politikai útjáról kérdező újságírónak. Könyve első fejezetében Mitterrand politikai útjáról vall, betekintést nyújt a Szocialista Párton, a baloldalon belüli harcok szövevényébe, és az elnökválasztások előtti helyzetről, elgondolásairól ad számot. A Szocialista Párt 1971-es epinay-i alapító kongresszusától a baloldal 1981-es győzelméig ellentmondásokkal teli út vezetett. Az 1972-es közös program 1977 szeptemberéig, a baloldali egység megbomlásáig volt érvényben, ezután az 1978. márciusi törvényhatósági választásokon a már karnyújtásnyira levő győzelem reménye szétfoszlott. A vereség a Szocialista Párt egységét is megrendítette: Mitterrand vonalát 1978 márciusa és az 1979. áprilisi metzi kongresszus közötti időszakban nemcsak M. Rocard, aki Mitterrand politikáját „archaikusnak” minősítette, hanem P. Mau- roy, pártalapító társa, későbbi miniszterelnöke is megkérdőjelezte. A párt Mitterrand politikai irányvonalát elfogadva jutott túl ezen a mélyponton, a kormánypárti jobboldallal és baloldalán a Francia Kommunista Párt bírálatával küzdve. Mitterrand helyzetét a párt marxista, „jakobinus” áramlata, a J. P. Che- venement nevével fémjelzett CERES erősítette, fenntartva egyúttal a baloldali egységhez való visszatérés lehetőségét. Mitterrand az osztályharc fogalmát elfogadva, az államhatalom meghódítására, a nagy strukturális reformokra (államosítás, terv- gazdaság, decentralizálás) összpontosított, pártját a baloldal többségi pártjává előléptetve tartotta lehetségesnek a baloldal győzelmét. Az egység ellentmondása ebből a stratégiából következett. Mitterrand a négy évtizeden keresztül a baloldal élcsapataként, többségi pártjaként működő Francia Kommunista Párttól kívánta elragadni a vezető szerepet. Sikerében döntő szerepet játszott, hogy a Szocialista Párt a francia közvéleménynek bebizonyította: a jobboldal, a burzsoázia, a kiváltságosok osztálya, a nagytőke ellen változást akar, Francois Mitterrand pedig a baloldali egység eszményével azonosította magát. A baloldali egység ígérete vonzóbb, mint a visszatérés a régi jobboldalhoz - ismerte fel Mitterrand. Arra alapozott mindent, hogy a „baloldal győzelme elkerülhetetlen” (35.1.), a társadalom többsége potenciális baloldali szavazó, akik holnap a politikai többséget is kivívják. Mitterrand könyve második fejezetében a baloldali egység 1977. szeptemberi felbomlásának okait elemzi. Szerinte a Szocialista Párt nem kívánta a szakítást, ez nem volt szükséges önálló arculata, programja, cselekvése, elméleti tevékenysége fenntartásához, az egységet a hatalomra kerülés zálogának tekintette. Mitterrand szerint az FKP a hatalomra jutást megtagadva, a gazdasági válsággal való szembenézést akarta elkerülni. A baloldalon belül ragaszkodik vezető szerepéhez, többségi pozíciójához, amit a szocialista párt megújulása, stratégiája felborított. Az FKP nem kíván hozzájárulni az addigi modellektől eltérő szocialista kísérlet megvalósításához, sikeréhez. 1977 szeptemberében a szocialista-kommunista „aktualizáló” tárgyalások nem is annyira az államosítás kérdése, hanem a nukleáris elrettentés tételének a két párt által történő eltérő ütemű elfogadása, a leendő kormány miniszteri tárcáinak arányos elosztása, a szocialista párti miniszterelnök hatásköre körüli viták következtében szakadtak meg. Mitterrand az FKP vezetését azzal vádolta, hogy 1977. január 7-8-i programját akarta ráerőszakolni a szocialista partnereire, a közös győzelem kevésbé érdekelte, mint a baloldal kudarca. Ugyanakkor elismeri, hogy korábban kellett volna pártjának nemzetvédelmi koncepcióját megváltoztatnia, és az államosítandó vállalatok listáját összeállítania. Mitterrand érveléséből világosan kitűnt szándéka, hogy a kommunista szavazók egy részét az 1978-as kudarc megismétlésétől óva már az első elnökM5
