Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1981. október- december)

élő százmilliók érdekeinek, a kontinens valamennyi állama számára egyenlő biztonságot szavatolnak, és a legégetőbb problémákra irányulnak. Nevezetesen arra, hogy Európa megszabaduljon az atomháború fenyegetésétől, és megállapodás szülessen az európai célpontokra irányuló mindenfajta atomfegyver számának csökkentéséről. A felek kifejezték reményüket, hogy a nyugati országok kellő figyelemmel és objektivitással foglalkoznak az új szovjet kezdeményezésekkel. A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság üdvözli a szov­jet-amerikai tárgyalások felújítását a közép-hatótávolságú nukleáris eszközök problémá­járól Európában. A magyar és a szovjet fél e tárgyalások célját abban látja, hogy szilárd európai erőegyensúly mellett, a nukleáris fegyverzetek alacsonyabb szintjén valamennyi európai közép-hatótávolságú nukleáris eszköz és a földrész stratégiai helyzetét megha­tározó minden tényező számításba vételével erősödjön Európa népeinek és államainak biztonsága. Magyarország és a Szovjetunió síkraszáll a stratégiai fegyverek korlátozása folya­matának folytatásáért - az eddig elért eredmények megőrzése mellett -, továbbá az utóbbi időben megszakított vagy befagyasztott fegyverzetkorlátozási és a leszerelési tárgyalások felújításáért, és kifejezi készségét e tárgyalások sikeres befejezésének előmozdítására. A felek áttekintették az európai biztonság és együttműködés megszilárdításá­val összefüggő kérdéseket, és állást foglaltak a helsinki záróokmány valamennyi elvének és ajánlásának következetes megvalósítása mellett, megerősítették törekvésüket a mad­ridi találkozó eredményes befejezésére. Kiemelték annak fontosságát, hogy megállapodás szülessen az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó konferencia összehívásáról. Ehhez kedvező feltételeket teremt a Szovjetuniónak az a készsége, hogy az ország egész európai területére kiterjeszti a bizalomerősítő intézkedéseket, amennyi­ben a nyugati államok is megfelelően kibővítik a bizalomerősítő intézkedések területi hatályát. Magyarország és a Szovjetunió megengedhetetlennek és a béke ügyére nézve ve­szélyesnek tartja az USA Kuba elleni fenyegetéseit és provokációit, változatlanul támoga­tásáról biztosítja a kubai nép harcát szuverenitásának és függetlenségének megvédéséért. A közel-keleti helyzet éleződésével kapcsolatban a felek megerősítették, hogy az át­fogó, igazságos rendezésnek az a reális útja, ha valamennyi érdekelt fél - így a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, a palesztinai nép egyetlen törvényes képviselője - részvételével nemzetközi konferenciát hívnak össze a Közel-Keletről. E rendezés feltétele az izraeli csa­patok teljes kivonása valamennyi 1967-ben megszállt arab területről, a palesztinai arab nép törvényes nemzeti jogainak-köztük az önálló, független állam létrehozása jogának - elismerése, a térség valamennyi állama szuverenitásának és biztonságának szavatolása. A délkelet-ázsiai helyzetről szólva a felek teljes támogatásukról biztosították a viet­nami, a laoszi és a kambodzsai nép harcát függetlenségének megszilárdításáért, a térség békéjének szavatolásáért, és erőfeszítéseit a jószomszédi viszony és együttműködés kiala­kítására a környező országokkal. Határozottan visszautasítják az úgynevezett kambodzsai kérdés ürügyén folytatott intrikát és manővereket, támogatják a Kambodzsai Népköz- társaság kormányát, az ország egyetlen törvényes képviselőjét, amelynek az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is joga van képviselni Kambodzsát. A felek határozottan elítélték az imperialista reakcióval egyre szorosabban össze­fonódó, jelenlegi kínai vezetők hegemonista, nagyhatalmi politikáját, amely mélyen el­lenséges a szocializmus érdekeivel, a népek felszabadító harcával és a béke ügyével szemben. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió szolidaritásáról és támogatásáról bizto­sítja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek küzdelmét az imperializmus, a neokolonia­133

Next

/
Thumbnails
Contents