Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Kereszty András: Közel-keleti útkeresés

És ekkor megint csak jelentkezett Szadat elnök (aki ezzel nemcsak politikai, hanem katonai téren is kulcsfigurává tornászta fel magát). Engedélyezte az ame­rikai légierőnek az egyiptomi repülőterek használatát. Az ország déli részén levő Kena pedig gyakorlatilag amerikai légibázissá vált. Merza Matruh és Alexandria ki­kötőjében kikötési és üzemanyag-felvételi lehetőséget kaptak az amerikai hadiha­jók, a Vörös-tenger partján levő és minden lakott helytől távol eső Rasz Benha pedig négyszázmillió dolláros költséggel amerikai haditengerészeti támaszponttá változott. (1978-ig a szovjet flotta élvezte a földközi-tengeri kikötőkben azt a jogot, amit Szadat 1978 után az Egyesült Államoknak adott.) Az amerikai katonai jelenlét erősödése, a makacs, hajlíthatatlan izraeli poli­tika támogatása, a Camp David melletti elkötelezettség, az arab közösségből ki­taszított Szadat felkarolása, valamint az a szemlélet, amely a Közel-Keletre mint létfontosságú amerikai érdekszférára tekintett, és közvetlen beavatkozással fenye­gette az olajállamokat - ez az öt tényező sajátos amerikai pozíciót alakított ki Sza­dat halálakor a Közel-Keleten. Az amerikai diplomácia gyakorlatilag egyetlen si­kert tudott csak felmutatni: Egyiptom és Izrael különbékéjét, amelyet azonban elutasítottak a térség országai. Ez az alapállás az amerikai célok iránt közömbössé tette a potenciális szövetségeseket, és megszaporította az ellenfelek számát. Washington elképzelései különféle katonai szövetségekről - mint például a Tehe- rán-Kairó-Rijad-tengely vagy később, a sah bukása után, Egyiptom és Szaúd- Arábia együttműködése, amelyhez lazán csatlakozik Izrael is - sorra megbuktak. Az, ami fennmaradt, és amelyet a Bright Star hadgyakorlat is jelképezett: Egyip­tom, Szudán és Omán katonai együttműködése az Egyesült Államokkal rendkí­vül gyenge pótléka volt csupán a korábbi elképzeléseknek. És ennek a gyenge, laza kapcsolatnak az alapja: miképpen alakul a jövőben Washington és Kairó vi­szonya. Szadat személye ebből a szempontból is biztosítéknak számított (a Bright Star hadgyakorlat hadműveleti terveit még személyesen hagyta jóvá). Ha­lála emiatt is nyugtalanság forrása az amerikai stratégiai tervezők számára. III. Mindeddig arról volt szó, hogy a Szadat által vezetett Egyiptom gyors kül­politikai fordulata milyen módosulásokhoz, átértékelésekhez vezetett az amerikai politikában, és milyen következményekkel járt Washington számára. A Szadat halála utáni időszak útkeresése azonban nem elemezhető azon tényezők ismerete nélkül, amelyek Szadatot arra indították, hogy fordítson az egyiptomi politika kormányrúdján. Mindenekelőtt a Szadatra nehezedő belpolitikai és gazdasági nyomást kell figyelembe venni. Elnökségének első éveiben több kísérletet is tett arra, hogy a katasztrofális gazdasági helyzet és a „sem béke, sem háború” állapot miatti belső elégedetlenséget leszerelje. Szadat elnökségének már első hónapjaiban az Egyesült Államok felé fordult, hogy a gyakorlatba is átültesse azt a felfogást miszerint az Egyesült Államok az egyetlen erő, amely a rendezés érdekében képes 103

Next

/
Thumbnails
Contents