Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - A Varsói Szerződés Szervezete. Dokumentumok. 1955-1980 (Pataki István)
A kiemelt területek jelzik a tendenciákat, s a negyedszázad története megerősíti, hogy a szövetség nem csupán katonai tömörülés. E jellegzetesség végigkíséri a tagállamok együttműködésének fejlődését. Ennek hang- súlyozása azért is szükséges, mert a tapasztalatok szerint Magyarországon a közvéleményben, talán még a szakértők körében is, részben él az a felfogás, miszerint a szövetség fő és szinte kizárólagos funkciója a katonai szférára összpontosul. A dokumentumok teljes áttekintése, tartalmuk ismertetése aligha lehetséges. Legfontosabbnak a Politikai Tanácskozó Testület nyilatkozatai és a tanácskozásokról kiadott közlemények, illetve záróközlemények s azok a felhívások tekinthetők, amelyek egy-egy alapvető tennivalóra irányítják Európa országainak, kormányainak figyelmét, s összegezik egy-egy rövid periódus európai és nemzetközi változásait, a szövetség erőfeszítéseit. A Politikai Tanácskozó Testület tanácskozásai nyomán végigkövethető az európai és a nemzetközi helyzet alakulása, a szövetség együttes tevékenységének dinamikus fejlődése és eredményessége, valamint a szervezet mechanizmusának tökéletesedése. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1956. január 28-i Prágában közreadott nyilatkozata „a nemzetközi feszültség további enyhítésének és az európai béke és biztonság megszilárdításának feladatairól” (20-27. h) taglalja a nemzetközi és európai helyzet jellemzőit, és átfogó programot ad. A nemzetközi kapcsolatok irodalmában az 1960-as évek végétől kezd meghonosodni a nemzetközi feszültség enyhülésének fogalma és tartalmi jegyeinek bemutatása. Nem állíthatjuk, hogy az enyhülés a nyilatkozat alapján kibontható és összegezhető. Mégis jelentős, hogy amikor a hidegháború, a feszültség fő irányvonalként érvényesül - a szovjet diplomáciai állásfoglalásokat leszámítva -, a tagállamok képviselői ebben az okmányban már jelzik az enyhülési politika minimális eredményeit, részletesen felvázolják e politika érvényre juttatásának szükségességét és lehetőségeit. „Az európai népek fejlődéséhez szükséges békés feltételeket egy európai kollektív biztonsági rendszer megteremtése biztosíthatná a legjobban” - állapították meg a tanácskozás résztvevői. (24. 1.) E hosszú távú feladat elérésének több részlehetőségét - konstruktív megállapodások a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok között, többoldalú fegyverzetkorlátozási egyezmények, jószomszédi viszony kialakítása több európai ország között stb. - szintén megfogalmazták. Az 1958. május 24-i moszkvai ülés nyilatkozata „a megoldásra érett nemzetközi kérdések” rendezésének részletes programját adja. Közöttük kap helyet „az atom- és hidro- génfegyver-kísérletek haladéktalan megszüntetése; a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia lemondása a nukleáris fegyverek alkalmazásáról: az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez tartozó, illetve a Varsói Szerződésben részt vevő államok közötti megnemtámadási szerződés megkötése”; „amelynek tervezete külön is megjelent”. (30-53. 1.) Ebben a periódusban a szövetség erőfeszítése ellenére alig változott az európai helyzet. Az 1966-1976 közötti tanácskozások anyagai több szempontból is figyelemreméltóak. Egyrészt tovább tart a szövetség tagállamainak élénk diplomáciai tevékenysége, másrészt - és ez valóban új - a megváltozott európai és részben nemzetközi viszonyokat jól érzékelhetjük a dokumentumok alapján. A szövetség tagállamai az erőviszonyok megváltozására, dinamikus gazdasági fejlődésükre építve új kezdeményezéseket tettek, figyelembe véve a tőkés országok felismerhető érdekeltségét a szocialista és a tőkés országok közötti viszony normalizálására. „Az európai államok kormányainak . . . olyan lépéseket kell tenniük, amelyek meghozzák az európai feszültség enyhülését, a biztonság megszilárdulását” - hangsúlyozta a Politikai Tanácskozó Testület 1966. június 5-i bukaresti nyilatkozata. (111-118. 1.) A részletes akcióprogram, felvázolva a közös érdekekre épülő tennivalókat, megállapítja: „igen kedvező hatása lenne egy olyan általános európai tanácskozás összehívásának, amely megvitatná az európai biztonság szavatolása és az egyetemes európai együttműködés kérdéseit. . . Az ilyen értekezleten születő megállapodás kifejeződhetne például egy közös európai nyilatkozatban”. (116. 1.) A Varsói Szerződés tagállamainak 1969. március 17-i budapesti felhívása Európa országaihoz - amelyet a Magyar Népköztársaság diplomáciai úton eljuttatott az érdekeltekhez - „az összes érdekelt európai államok képviselőinek” mielőbbi (140. 1.) találkozóját, a második világháború utáni helyzet kölcsönös elismerését, a német kérdés rendezését stb. állította előtérbe. Az okmányokból kitűnik, hogy ezekben az években - jórészt a szocialista országok kezdeményezései alapján — rendeződtek a kapcsolatok az európai tőkés és szocialista országok között, rendszeressé vált a szövetséghez tartozó tagállamok külügyminisztereinek, honvédelmi minisztereinek, külügyminiszter-helyetteseinek stb. találkozója, gyakori volt az eszmecsere a tőkés országok külügyi képviselőivel. Viszonylag gyorsan formálódott az összeurópai tanácskozás programja, sor került az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet összehívására, majd eredményes befejezésére. 150
