Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai
már az 1979. évi olajáremelést is az amerikai olajimport fokozódása tette lehetővé. Vagyis az amerikai energiapolitika végül is nemcsak az Egyesült Államokat, hanem valamennyi olajfogyasztót kedvezőtlenebb helyzetbe hozta, pótlólagos teherrel sújtotta, annak ellenére, hogy a nyugat-európai országok olajvásárlásai a hetvenes évek első harmadától nem nőttek. Pénzügyi feszültségek További közvetett, de nagyon is érezhető destabilizáló hatás indult ki az amerikai energiapolitikából a pénzügyi kapcsolatok terén. Igaz, a nemzetközi pénzügyi rendszer egyensúlyzavarai már jóval korábban és más okokból alakultak ki. Az Egyesült Államok 1958 óta deficites fizetési mérlege lassan, de biztosan hozta felszínre a nyugati pénzügyi rendszer belső ellentmondását: eszerint egy kulcsvaluta, vagyis a dollár csak addig tud egyszerre tartalékeszközként és nemzeti fizetési eszközként működni, amíg a nemzetközi likviditás biztosításához szükséges fizetésimérleg-hiány nem lép túl egy kritikus értéket, tehát amíg az adott kulcsvaluta iránti bizalom töretlen. A bizalom megtartására különféle áthidaló javaslatokat dolgoztak ki és építettek be a nemzetközi pénzügyi gyakorlatba (különleges lehívási jogok, az IMF-kvóták feltöltése stb.). Mégis, a nemzetközi pénzvilág bizalmát egyre inkább nem a dollárba, hanem - más erős valuták mellett, amelyek között szerepeltek egyes nyugat-európaiak is - az aranyba helyezte. Az arany felértékelése körül bontakozott ki a pénzügyekben az Egyesült Államok és az EK-országok között az első jelentős erőfelmérés. Az EK csak a közös piaci bankok közötti forgalomra akarta bevezetni az arany szabadpiaci áron történő értékesítését. Minthogy azonban ehhez az Egyesült Államok beleegyezésére volt szükség, a végső megoldás az amerikai szempontokat tükrözte, és az arany a teljes nemzetközi forgalomban felértékelődött. A hetvenes évek második harmadától követett amerikai monetáris politika a dollár mesterségesen alacsony értékre süllyesztésére törekedett, hogy így igyekezzen javítani az amerikai exportpozíciókat, valamint próbálja meg mérsékelni a dollárban kifejezett nyersanyag-, elsősorban olajárak reálértékének a növekedését. Ez a célkitűzés azonban két szempontból sem felelt meg a nyugat-európai elképzeléseknek és gazdaságpolitikai gyakorlatnak. Egyrészt az amerikai és a nyugat-európai gazdaságok között lényeges különbség van a külpiaci függőség mértékét illetően. Mivel a tőkés világkereskedelem mintegy 80 százalékát ma is dollárban bonyolítják le, a dollár ingatag volta az átlagosnál erőteljesebben érinti a nemzetközi kereskedelemre nagymértékben rászoruló országokat, és az átlagosnál kevésbé a nemzetközi kereskedelemben - a társadalmi termék összegéhez viszonyítva - kisebb mértékben részt vevő gazdaságokat (így az amerikait is). A tudatosan leértékelő amerikai pénzügyi politika végső soron a nyugat-európai gazdaságokra hárította át a dollár árfolyamcsök77
