Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai
bérek erőteljesen emelkedtek, és 3. a legtöbb nyugat-európai ország valutájához képest a dollár leértékelődött. Az 1976 utáni, de csak sajtójelentésekből összeállítható adatsorok még látványosabb változást árulnak el a nyugat-európai tőke amerikai behatolásában. Az Egyesült Államokba irányuló külföldi tőke összege 1978-ban elérte a 6,1, 1979-ben a 12,5 mrd dollárt. Ennek több mint 60 százalékát, 1979. első félévi adatok szerint kereken háromnegyedét az EK-országokból érkező tőke adta.14 Csak a nyugatnémet gazdaságból az 1976 és 1979 közötti három év alatt közel 7 mrd márka áramlott az Egyesült Államokba, vagyis az ottani nyugatnémet tőkeállomány 130 százalékkal, 5,4 mrd márkáról 12,3 milliárdra nőtt. Hasonló intenzitással fejlődött a holland, valamivel gyengébben az angol tőkekivitel, de a többi EK-tagállamé is bővült. Az okok között a döntő, amely minden külföldi beruházó döntésében szerepet játszott, az amerikai piac mérete és a váltakozó konjunkturális fejlődés ellenére stabil jellege. Ehhez járult a dollár gyengesége, egyes nyugat-európai valuták, elsősorban a márka és a holland forint szilárdsága, továbbá az amerikai trösztellenes törvény, amely sok vállalat megvételét csak külföldieknek engedélyezi. A tőkekapcsolatok fejlődéséből három, a transzatlanti gazdasági kapcsolatok jövőjét befolyásoló tényezőre érdemes felfigyelnünk. Az egyik az, hogy a kereskedelmi kapcsolatok hosszabb ideje tartó viszonylagos kiegyensúlyozottsága, illetve esetenként az EK számára mutatkozó előnyei (cserearány-változások, az amerikai piactól való kisebb függőség, szemben az Egyesült Államok kivitelének jóval nagyobb EK-centrikusságával) mellett a hetvenes években olyan irányzat bontakozott ki, amely a hagyományosan kiegyensúlyozatlan, egyenlőtlen tőkekapcsolatok terén is fokozza a kölcsönösségi elemek szerepét. Ennek félreismerhetetlen jele, hogy az Egyesült Államok EK-val szembeni tőkemozgási mérlegének aktívuma erősen csökken (sőt - előzetes adatok szerint - 1977 után megszűnt, vagy legalábbis elenyésző nagyságúra olvadt), de nem azért, mert az amerikai tőke elfordult Nyugat-Európától, hanem azért, mert a nyugat-európai tőke igen erősen érdeklődik az amerikai befektetési lehetőségek iránt. A másik tényező a transzatlanti nemzetközi munkamegosztás elmélyülése, különösen a legmodernebb technikára épülő és az általában közvetlen tőkeáramlást feltételező ágazatokban. Amíg a kereskedelmi kapcsolatokban bizonyos lazulás figyelhető meg, a tőke- és a technikaforgalomban az együttműködés szorosabbá válása az uralkodó irányzat. Végül harmadik következtetésünk, hogy részben éppen a tőkekapcsolatok szorosabbá válásából, valamint a nyugat-európai tőkekivitel növekedéséből fakadnak azok az ellentmondások, amelyek a jövőben a nyugateurópai és az amerikai tőke közötti versenyharcot nemcsak a hagyományos területen, nevezetesen harmadik országokban fokozhatják, hanem az Egyesült Államok gazdaságán belül is. A hetvenes évek közepétől az Egyesült Államokban alaposan ellenőrzik a külföldi tőkék mozgását, és egyes körökben már megfogalmazódott a tőke korlátozásának követelése. (1976-ban néhány megszorító in■68
