Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai
előtérbe állította a közös piaci mezőgazdasági rendtartás megváltoztatására irányuló amerikai törekvést. A körtárgyalások mezőgazdasági szekciójában az Egyesült Államok a kereskedelem bővítése, az EK annak stabilizálása mellett foglalt állást. Az Egyesült Államok igyekezett összevonni a mezőgazdasági és az ipari termékek vámtételeivel kapcsolatos tárgyalást, míg az EK mindvégig arra hivatkozott, hogy a közös mezőgazdasági politika az EK „belügye”, amelyről nem lehet nemzetközi szinten tárgyalni. Az eltérő álláspontokat a mai napig sem sikerült közös nevezőre hozni, ami azért válhat veszélyessé, mert a legutóbbi időszakban fokozódott a protekcionizmus szükségességét hirdető amerikai érdekcsoportok befolyása a kormány gazdaságpolitikájára. Nem elképzelhetetlen, hogy az EK makacsságát látván tért veszít a mezőgazdasági lobby, amely hagyományosan a liberális amerikai külgazdasági politika egyik fő támasza volt (hiszen a mezőgazdasági termékeknek nem jelentéktelen hányadát külföldön helyezik el). A protekcionista körök befolyásának erősödése viszont aligha lehet kedvező fejlemény a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakulásától jelentősen függő közös piaci tagállamok számára. De protekcionista vonásokat találunk az ipari termékek kereskedelmében is. Ezek viszonylag új keletűek és nem függetlenek a világgazdaság szerkezeti változásaitól, az ezek során fellépő szükségszerű, de fájdalmas és társadalmi feszültségektől nem mentes átalakulásoktól. A legutóbbi feszültségek és a várható újabb érdekeltérések mellett, amelyeket egyes szakértők már „kereskedelmi háborúnak” neveznek,11 nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hetvenes években két, egymással ellentétes irányzat párhuzamos érvényesüléséről van szó: a sokoldalú körtárgyalásokon sikerült megállapodni a vámtételek lényeges csökkentésében, miközben egyes szektorokban, termékcsoportokban sokasodtak az elzár- kózó-védekező lépések. Átfogóbb védekezésre került sor az Egyesült Államokban: az 1975-ben bevezetett Kereskedelmi Törvény12 valamennyi exportáló országot sújtja, így az EK tagállamait is. Számítások szerint az EK Egyesült Államokba irányuló exportjának csaknem egynegyedét érintette károsan, és ösz- szegszerűen 4,5 milliárd dolláros veszteséget jelentett, mindenekelőtt a nyugateurópai személygépkocsi-exportőrök (2,5 mrd dollár), a hengerelt acélt (közel 1 mrd dollár), továbbá a lábbelit (0,4 mrd dollár), a dobozolt sonkát (0,3 mrd dollár) és a sajtféleségeket (0,1 mrd dollár) exportáló tagországok számára.13 A legutóbbi hónapokban megfigyelhető kereskedelmi problémák gyökerei nem a két fél kereskedelempolitikájában keresendők, és ennyiben új típusú feszültségforrásról van szó. Az EK acélexportjával, illetve az Egyesült Államok műszálkivitelével szemben kilátásba helyezett intézkedéseket az Atlanti-óceán két partján eltérő gazdaságpolitika, pontosabban a különböző támogatási rendszerek magyarázzák. Nagy-Britannia 1980 elején, amikor az amerikai műszálimport az angol piacon az 1977. évi 4 százalék helyett már 30 százalékos részesedést szerzett, importkorlátozást léptetett életbe, azzal érvelve, hogy a részarány-növekedés alapvető oka a mesterségesen alacsonyan tartott amerikai olajárakban kere66
