Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - M. Aczél Sándor: Japán és a trilateralizmus
ben: azaz a „szűk látókörű japán önzést”. Az amerikaiakat aggodalommal tölti el Japán versenyképességének erősödése a műszakilag élenjáró ágazatokban. Japán is emel kifogásokat az Egyesült Államokkal szemben. Japánban felháborodást vált ki az Egyesült Államok túlságosan gyakori beavatkozása a japán politikába. A neves közgazdász, volt külügyminiszter, a Trilaterális Bizottság YB-tagja, Okita tanulmánya31 szerint az Egyesült Államok magas inflációs rátája és fizetési mérlegének hiánya egyrészt a termelékenység lassuló növekedését tükrözi, másrészt a pazarló fogyasztást. A személyi megtakarítások a lakossági jövedelmeknek csak 5 százalékát teszik ki az Egyesült Államokban, Japánban viszont 20 százalékát. A társadalmi szokásokban, mint például a személyi megtakarítások, nehéz gyors változást elérni. így nehéz eleget tenni azoknak az amerikai (és nyugat-európai) sürgetéseknek, hogy Japán ösztönözze a belső fogyasztást behozatala növelése végett. A japánok kifogásolják azt is, hogy az Egyesült Államok nem próbálja megérteni a japán kormány lépéseit, azok történelmi és társadalmi hátterét, illetve azt, hogy importfüggősége miatt csak igen óvatos politikát folytathat. Okita további elemzése annak a bizonyítéka, hogy Japán a kétoldalú gazdasági kapcsolatok problémáinak megoldására nem hajlandó áldozatokat hozni. A magas betétállományt eddig - a gazdasági konjunktúra közepette - felszívta az élénk beruházási tevékenység, ez utóbbi azonban az olajválság óta visszaesést mutat. A belső fogyasztás növelése (ami fokozhatná az importot, és csökkenthetné a fizetési mérleg feleslegét) csak deficites költségvetéssel valósulhatna meg. A deficitet az állam kötvénykibocsátással fedezné, s ezzel mozgósíthatná a betétállomány egy részét. A japán kormány éppen erre törekszik, de 1979-ben a deficit már elérte a költségvetés 40 százalékát, s tovább már nem növelhető. A japán kormány más irányban keresi mérlegfeleslege mobilizálását: a tőkeexportban. A japán kormány kész növelni kormánysegélyei összegét, eleget téve az amerikai felszólításnak, egyben figyelembe véve saját tőkései érdekeit is. Az 1978-as bonni csúcstalálkozón Fukuda ígéretet tett arra, hogy 1980-ig Japán kétszeresére növeli kormánysegélyeinek összegét. Okita prognózisa szerint Japán e célkitűzést túl is teljesíti, s az elkövetkező 3-5 évben e tekintetben az Egyesült Államokat is maga mögött fogja hagyni. Lényegében ez az a terület, ahol kész mérlegfeleslegét mozgósítani, s ez nem túlságosan kedvező perspektíva az amerikai monopóliumok számára. Ez ugyanis azt jelenti, hogy Japán érdekelt aktívuma fenntartásában a japán-amerikai kereskedelemben, valamint azt, hogy az amerikai társaságok a jövőben gyakrabban fognak japánokba ütközni harmadik országok gazdaságában. Japán tehát nem az amerikaiak által óhajtott módon keresi a megoldást (vagyis exportja korlátozásában, illetve amerikai vásárlásai fokozásában), hanem a két ország viszonyában jelentkező gazdasági problémákat harmadik országokba irányuló expanzióval próbálja levezetni. Okita szerint az amerikai érdekeket sem szolgálná, ha Japán katonai költségei 51
