Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai
lista forradalom által meghirdetett újfajta nemzetközi kapcsolatok gyakorlati kifejeződése volt. A szerződés olyan szilárd alap lett, amelyre sok évtizeden át épült a szovjet-afgán barátság és együttműködés... A baráti szolidaritás elvei határozták meg a Szovjetunió állásfoglalását a forradalmi Afganisztánnak nyújtott internacionalista segítségnyújtás kérdésében is. Ennek a segítségnyújtásnak olyan szerződéses alapja volt, amely a régmúlt hagyományaira támaszkodott.”7 Milyen vonalat követett a Szovjetunió az Afganisztánnal kapcsolatos politikában a kezdeti években? Először is: önzetlen támogatást nyújtott a függetlenség megszilárdításához. Már a külföldi intervencióval és a belső ellenséggel vívott véres harc, a nagy nélkülözések közepette is segítette Afganisztánt: egymillió rubelnyi arannyal, repülőgépekkel, repülőiskola felállításával, ötezer puskával. Erről a lépésről egy nemrégiben megjelent szovjet munka így emlékezett meg: „Annak ellenére, hogy a szovjet köztársaságnak éppen azokban az években kellett visszavernie 14 idegen hatalom intervencióját, és harcolnia kellett a belső ellenforradalom ellen, internacionalista kötelességének eleget téve megfelelő segítséget nyújtott a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népeknek, és mindent megtett annak érdekében, hogy Afganisztán megvédje magát a belső és a külső reakció támadásaival szemben.”8 Ezért a segítségért azonban a Szovjetunió semmiféle „ellenszolgáltatást” nem várt, nem követelt. A kapcsolatok elvi alapjaira világít rá az az utasítás, amelyet Csicserin külügyi népbiztos intézett 1921 júliusában a kabuli szovjet képviselet vezetőjéhez. Egyebek között ez állt benne: „A Kelettel kapcsolatos politikánk legalapvetőbb tényeiből kell kiindulnia. Politikánk célja a béke és a népek közötti együttműködés biztosítása. Jelenleg, amikor a gazdaságilag elmaradott keleti népek lázasan keresik a külföldi támogatást, a szocialista Szovjet- Oroszország számukra természetes barát. Keleten követett politikánk nem agresz- szív, hanem a béke és a barátság politikája. Önnek munkája során állhatatosan érzékeltetnie kell ezt az alapvető tényt.”9 A béke és a barátság nem csupán deklarált szándéknak bizonyult. 1925-ben, amikor az Amu-Darja egyik apró szigete körül vita támadt, szovjet javaslatra a két ország vegyesbizottsága elé terjesztették a kérdést, amelyet végül Afganisztán javára döntöttek el. (Mint kiderítették, az Amu-Darja kicsit megváltoztatta folyásirányát, és a vitatott szigetecske, a Dzsangikala a középvonaltól délre került.) Ezt követően a két ország 1926-ban megnemtámadási és semlegességi szerződést is kötött, majd ennek lejártával, 1951-ben, bővített formában újították meg a szerződést. Ezekre az évekre esett a kereskedelmi kapcsolatok nagyarányú kibővülése is. 1923-24 és 1928-29 között a forgalom csaknem tizennégyszeresére nőtt, és elérte a 18,4 millió rubelt. Az afgán nagykereskedők jelentős vámkönnyítéseket kaptak. 1927-ben Taskent és Kabul között rendszeres és közvetlen légijáratot indítottak, és ugyanakkor szovjet szakemberek Heratban gyapotfeldolgozó üzemet építettek. 74
