Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája

hasábjain Yaariv volt tájékoztatásügyi miniszter még 1980 nyarán, nagy feltűnést keltő cikkben hívta fel a figyelmet a lehetőségre, hogy kirobbantják az ötödik közel-keleti háborút Libanon földjén - ezúttal Egyiptom nélkül -, s a háborút indokként hangoztatva több százezer palesztin lakost Ciszjordániából áttelepíte­nének Jordániába, megváltoztatva ezzel a nyugati part demográfiai viszonyait, és szabad utat engedve a tömeges új telepítéseknek. Az ország legtekintélyesebb napilapja, a Háárec „Begin eszkalációja” című vezércikkében ugyancsak rámuta­tott ezekre a veszélyekre. A helyi és a nemzetközi erőviszonyok természetesen megkérdőjelezik ezeket a súlyos következményeket felidéző terveket, de Libanon­ban az „ötödik háború” tulajdonképpen részletekben folyik...) Camp David tehát sem a feszültséget, sem a háborús veszélyt nem csökken­tette, de a palesztin ügy rendezését sem hozta közelebb. A kudarcot csak tovább mélyítette, hogy még a rész részeiben sem voltak képesek egyetérteni, a palesztin autonómiatárgyalások saját eleve behatárolt kényszerpályájukon is elakadtak. Izra­el mindenekelőtt olyan elvi nyilatkozatokat szeretett volna elfogadtatni, amelyek demonstratív módon kizárják a valódi palesztin jogok érvényesülését. Egyiptom ehhez nem járulhatott hozzá, s tárgyalási módszere a jelentéktelen részletekbe történő beleveszést szolgálja. A harmadik résztvevő, az Egyesült Államok, az el­nökválasztási esztendőben főként a látszat megóvásával törődött, s a sikertelen megbeszéléseknek egy dinamikus helybenjárás képét kívánta kölcsönözni. Meg­kezdődött Camp David hosszú agóniája, a szerződést valóban csak a legnagyobb nehézségek árán, mesterséges eszközökkel lehetett úgy-ahogy életben tartani. Hi­vatalos halotti tanúsítványát azonban a három aláíró egyike sem tudta vagy akarta kiállítani, mivel a megindult folyamat szorosan kötődött a három ország belpoli­tikájához s a három vezető politikai személyiséghez. Camp David és a különbéke bírálata és elvetése alól ily módon a jobboldali arab olaj államok sem vonhatták ki magukat, s a szerződések előbb vázolt viharos utóélete csak megerősíthette ezt az elhatározásukat. Számolniuk kellett az arab és az iszlám világ elkeseredésével, kiábrándulásával is, valamint saját belpolitikai fejlő­désük ellentmondásaival. (Az olajexportban vezető, legnagyobb olajgazdagsággal rendelkező Szaúd-Arábia példáját véve: a hirtelen bekövetkezett változások óha­tatlan konfliktust idézhetnek elő az új gazdasági lehetőségek, illetve a túlhaladott társadalmi és politikai állapotok között. Éleződhet az ellentét az uralkodócsalád több ezer hercege, valamint az akár amerikai egyetemeken tanult technokrata fiatalok között; a fokozott fegyverkezéssel új szerepet nyert, technizálódott és bizonyos értelemben politizálódott katonák szembekerülhetnek a megmerevedett vezetéssel, s a törzsi alapokon létrejött királyi biztonsági gárdákkal; a növekvő vendégmunkássereg ugyancsak bizonytalansági tényezőt képezhet. A legna­gyobb lélekszámú arab ország, Egyiptom kiesése után Szaúd-Arábia szívesen venné át a közel-keleti „első az egyenlők között” szerepkörét, de mivel ezzel ellen­tétes lenne a Camp David iránti nyílt rokonszenv, csak egy radikálisabbnak tűnő nacionalista-iszlám frazeológiával ellensúlyozhatja Teherán és mások befolyását, és 14

Next

/
Thumbnails
Contents