Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája

befolyással bírjanak a térség más, olaj kincsekkel nem rendelkező országaira. A gazdasági polarizálódás ugyanis éppen a fejlődő világban a legszembetűnőbb. A nem olajállamokat többszörösen is sújtják a kedvezőtlen előjelű változások: drágábban kell vásárolniok az energiát; az áremelkedések begyűrűzése a többi árucikk esetében is jelentősen növeli importszámlájukat; maguk viszont eladási nehézségekkel küzdenek, saját, rendszerint egy-két termékre alapozott, monokultúrás nemzetgazdaságuk nehezen állja a versenyt. A segélyigények mind nagyobbak, és reménybeli segélyezőként főként az olajállamok, valamint egyes fejlett tőkés országok jöhetnek számításba.

így alakult ki egyszerre annak lehetősége és szükségessége, hogy Washington a maga szempontjából, bizonyos értelemben új módon közelítse meg a közel-keleti kérdéskomplexumot. Csakhogy ezen az „új úton” változatlanul szembe kellett néznie a régi feltételekkel.

Az átfogó közel-keleti rendezés legfőbb akadálya ugyanis az izraeli vezetés politikája. (Ez egyaránt jellemző volt az egymást váltó, különböző koalíciókon alapuló izraeli kormányokra, de a Begin vezette Likud-kormányszövetség évei alatt még inkább nyilvánvaló lett.) Izrael arab területeket szállt meg, s egy részüket máris bekebelezte. A telepítéspolitikával visszavonhatatlanul meg akarja változtatni több ősi, arabok lakta körzet demográfiai arányait. Nem ismeri el a palesz- tinai arabok nemzeti törekvéseit, az ENSZ nagy többsége s az el nem kötelezettek által is szentesített államalapítási jogukat. Nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel, mint a palesztinai arabok törvényes képviselőjével. Ennek az ésszerűtlen, rendezésellenes magatartásnak a fenntartásához szükség van az ország nagyfokú militarizálására, a válság és a fenyegetettség légkörének tartósítására, a szélsőséges, soviniszta szellemű propagandára, a szomszédos arab államok állandó veszélyeztetésére, beleértve a rendszeres libanoni behatolásokat is.

Izrael számít az Egyesült Államok feltétlen támogatására, ahogyan az izraeli vezetés elkötelezte magát arra, hogy támogatja Washington közel-keleti politikáját, annak szilárd bázisát képezi. Az Egyesült Államok kormányzata - külpolitikai, katonapolitikai s a már említett belpolitikai indítékokból kiindulva - nem tudja és nem is akarja feladni izraeli szövetségesét. Az amerikai politika szélesebben vett céljai viszont megkívánják, hogy fokozott hatást gyakoroljon Izraelre, hogy az tanúsítson nagyobb rugalmasságot. Az Egyesült Államok ugyanis csak így térhet ki egy nem kívánt választás elől: vagy Izrael, vagy az arabok. Washington Izrael mellett befolyásolni kívánja az arab világot is, legalábbis a „középtől jobbra”. Viszont a palesztin állam elvetése, Jeruzsálem bekebelezése, a telepítések - legalábbis nyíltan - nem fogadhatók el egyetlen arab irányzat számára sem.

Az amerikaiak abban látták a gordiuszi csomó feloldását, hogy a mind a négy háborúban részt vett s a frontországok soraiban kiemelkedő szerepet játszó Egyiptomot leválasszák; gesztusok történjenek a palesztinek irányába anélkül, hogy ezek tényleges önrendelkezést jelentenének; a centrumban s az attól jobbra elhe9