Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája
foglalja magába, egy jövendő palesztin állam lehetséges összetevőit.) A fentebb felsorolt három pont közül az első kettő lényegében a palesztin problémára összpontosul, de a harmadik is Izrael, valamint egy palesztin állam békés egymás mellett élési gyakorlatán alapulna, a szó közvetlen értelmében, szomszédokról lévén szó. Logikusan fakad mindebből, hogy a rendezésre irányuló tárgyalásokon valamennyi érdekelt félnek részt kell vennie. Az arab államoknak, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezetnek mint a palesztinai arab nép egyetlen törvényes képviselőjének, Izraelnek, a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, sőt esetleg a Biztonsági Tanács más állandó tagjainak is, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Ez volt a célja a genfi békekonferenciának, s ebben az esetben korántsem a svájci város neve a lényeges, hanem az ezzel kifejezett széles körű, minden érdekeltre kiterjedő, általánosabb típusú konferencia. Egy általános rendezés kívánalma ugyanakkor nem jelenti a „mindent vagy semmit”, továbbra is lehetséges részmegoldások kimunkálása, amennyiben ezek az általános rendezés felé mutatnak. A különúttal kapcsolatban nem a szakaszosság vagy a fokozatosság képezi a bírálat tárgyát, hanem az a tény, hogy a kisebb vagy nagyobb lépések eleve rossz irányba történnek, nem közelítenek a megoldásokhoz, hanem távolítanak tőlük. Az általános rendezés vagy az új bonyodalmakat hozó különút dilemmájának vízválasztó dátumaként 1977 őszét említhetjük meg. 1977 október elsején tömören megfogalmazott, néhány soros szovjet-amerikai közös nyilatkozat látott napvilágot, és síkraszállt a közel-keleti válság ésszerű alapokon történő, átfogó rendezése mellett. Akkor sok jel mutatott arra: Washington letér a korábban járt külön- útról, amelyen az első demonstratív lépést két évvel korábban, 1975 szeptemberében a Sinai-megállapodás, az amerikai bábáskodással tető alá hozott második egyiptomi-izraeli csapatszétválasztási egyezmény jelentette. Ehhez új elemként járult a nyílt amerikai katonai jelenlét (több száz szakértő állomásoztatása a sinai hágók elektronikus előrejelző posztjain), valamint az Izraelnek és Egyiptomnak párhuzamosan, egyidőben nyújtott fokozottabb gazdasági és katonai segítség. Az amerikai sajtó hasábjain olyan hírek szivárogtak ki, hogy az aláírt megállapodások csupán a jéghegy látható csúcsát jelentik, további huszonnégy titkos záradékot is elfogadtak. A közös nyilatkozat nyomán a New York Times úgy vélekedett, hogy még az 1977-es esztendőben folytatja munkáját a genfi békekonferencia. Nem így történt: novemberben Szadat egyiptomi elnök Jeruzsálembe látogatott, a különút folytatódott, sőt az Egyesült Államok tevékeny részvételével eljutottak Camp David-hez, majd a különbéke-szerződéshez. Az Egyesült Államok szinte azon nyomban megtagadta a saját maga által is aláírt közös nyilatkozat elveit. Pedig ezek következetes megvalósítása valódi lehetőségeket adhatott volna a tartós és átfogó békés rendezésre. Igaz, ezzel kizárták volna a „pax americanát”, az egyoldalú előnyszerzésre és kizárólagosságra való törekvés helyett azonban a közös szovjet-amerikai felelősségvállalás került volna előtérbe. 6
