Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Király János: A latin-amerikai nemzeti felszabadító harc
gaival, mindenekelőtt Kubával. Kuba a proletár internacionalizmus szellemében nyújt segítséget a kis szigetország egészségügyi és szociális-jóléti intézményeinek, részt vesz továbbá a halászat, az erdőgazdálkodás és a közlekedés fejlesztésében. c) As; antiimperialista harc Dél-Amerikában A hetvenes évek végére a dél-amerikai országokban is megerősödött az antifasiszta, imperialisteellenes küzdelem. A gazdasági nehézségek következtében növekedett a tömegek elégedetlensége, fokozódott a társadalmi feszültség, amely megingatta a diktatórikus rezsimek viszonylagos stabilitását, így kiterjedtebbé vált a külföldi monopóliumok elleni küzdelem. A Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának 1979. áprilisi plénuma megállapította, hogy az országban a jelenlegi helyzet átmeneti szakasznak tekinthető a fasiszta terror elleni tömegharcban. A helyzet változását jelzik a május i-i tömegmegmozdulások, a szélesedő sztrájkmozgalom, a fasiszta puccs évfordulóján tartott tömegfelvonulás, a szakszervezeti mozgalom aktivizálódása.25 A chilei Népi Egység az illegalitásban, illetve a száműzetésben is megőrizte egységét. (Mint ismeretes, résztvevői a chilei KP, a baloldali keresztény párt, a radikális párt, a szocialista párt, az Egységes Népi Akció Mozgalom és a Munkás-Paraszt Akció Mozgalom.) A Pinochet elleni összefogás megvalósításában a közelmúltban megállapodásra jutott a volt Népi Egység 8 politikai szervezete. A diktatúra és a fasizmus elleni harchoz csatlakozott a chilei egyház is. Az ENSZ közgyűlése pedig az emberi jogok megsértése miatt minden évben határozatban ítéli el a chilei rezsimet. A latin-amerikai országokban a fasizmus sem ideológiailag, sem politikailag nem tudott gyökeret ereszteni. Az uralkodó osztályok liberális szárnya került általában előtérbe, és inkább a politikai struktúra felülről történő demokratizálását szorgalmazta (Brazília, Bolívia stb.), és így kísérelte meg a kezdeményezés kiragadását a forradalmi erők kezéből. Éppen ezért a baloldali hazafias erőknek a jelenlegi bonyolult helyzetben nemcsak egyszerűen a hagyományos polgári intézményekhez való visszatérésért kell harcolniok, hanem egy haladóbb demokratikus rendszer megvalósításáért is. A brazil kommunisták véleménye szerint a latin-amerikai országokban a demokratikus antiimperialista front a legkülönbözőbb módon valósulhat meg: egyes országokban a munkásosztály és pártja, másutt a forradalmi-demokratikus erők vezetésével. Azokban az országokban azonban, ahol az alapvető polgári jogok biztosítása, a katonaifasiszta rezsimek felszámolása az elsőrendű feladat, ott egy széles népi támogatással rendelkező polgári párt is magára vállalhatja ezt a szerepet. (Ez utóbbira Brazíliában látnak lehetőséget, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a burzsoázia, sőt a nagyburzsoázia egy részét is a képviseleti demokráciához való visszatérés lehetősége foglalkoztatja.) A latin-amerikai forradalmi folyamat haladását alapvetően belső tényezők határozzák meg, de nyilvánvalóan külső tényezők is hatnak rá. A külső tényezők között első helyen az észak-amerikai imperializmus említhető. Az észak-amerikai (transznacionális) tőkének az utóbbi időszakban a latin-amerikai országok gazdaságába történt erőteljes behatolása következtében azonban az Egyesült Államok hovatovább már nem csupán külső tényezőnek számít Latin-Amerika fejlődésében, hanem belső faktorrá vált (például Brazíliában). Ennek révén pedig az imperializmus fokozza agresszivitását, intervencióját a latin-amerikai országok politikai életébe. A latin-amerikai tőkés fejlődéssel párhuzamosan azonban mind mennyiségileg, mind minőségileg fejlődik a munkásosztály, növekszik osztályöntudata, fokozódik harcképessége. A latin-amerikai forradalmi erők harcát segíti, hogy szemben az ázsiai és az afrikai fejlődő országokkal, Latin-Amerikában a proletariátus száma, aránya, kon138
