Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Somogyi Ferenc: A szocialista orientációjú fejlődés Fekete-Afrikában
„Az imperializmus - állapította meg a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nyilatkozata - különösen ellenséges magatartást tanúsít a haladó rendszerű országokkal szemben. Az imperialisták szeretnék letéríteni ezeket az országokat a maguk választotta útról”.52 Fekete-Afrikában ez a törekvés különösen azt követően élénkült meg, hogy egyrészt az amerikai imperializmus vereséget szenvedett Délkelet-Azsiában, másrészt pedig jelentősen megerősödtek a haladás erőinek pozíciói az afrikai földrészen is. Ettől kezdve a gyarmati múlt hagyományaira építő francia és angol behatolás aktivizálódása, továbbá a nyugatnémet és japán behatolási kísérletek felerősödése mellett az amerikai imperializmus is egyre nagyobb figyelmet és energiát fordít a térségre. A neokolonializmus fő erői tevékenységüket egyre inkább összehangolva arra törekszenek, hogy megakadályozzák a haladó erők pozícióinak stabilizálódását, visszafordítsák a már előrehaladt forradalmi folyamatokat, és a függetlenségüket csak a jövőben elnyerő népek radikális útra térésének megakadályozásával gátolják a szocialista orientáció további térhódítását. „Nem szabad megengednünk - jelentette ki Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter -, hogy az egész kontinens radikálissá váljék, hogy olyan irányú változás történjen, amely nem egyeztethető össze a nyugati érdekekkel.”53 Az imperializmus sokszor nem is eredménytelen behatolási kísérleteinek egy sajátos, a 60-as évek végétől előtérbe került formája a nyugat-európai szociáldemokrácia tevékenységének aktivizálódása a térség országaiban. Az osztályharc elméletének feketeafrikai viszonyok közötti alkalmazhatatlanságát és az „afrikai szocializmusok” létjogosultságát hangoztató reformista nézetek terjesztése számára a talajt a felszabadítási mozgalmak segítésében vállalt korábbi szerep és a jelenleg is nyújtott jelentős anyagi támogatás révén kívánják biztosítani.54 Ha a behatolás burkolt kísérletei nem hozzák meg a várt eredményt, az imperializmus nem riad vissza a nyílt erőszak alkalmazásától sem. Ezt bizonyította az Angola elleni agresszió 1975-ben, a külföldi zsoldosok támadása Benin ellen 1977-ben, a Ngouabi elnök elleni merénylet Kongóban éppúgy, mint a fajüldöző rhodesiai kormány csapatainak sorozatos támadásai Mozambik ellen vagy a dél-afrikai hadsereg ismételt betörései angolai területekre. Közvetlen hatását tekintve ide sorolható Szomáliának az imperializmus által bátorított 1978. évi Etiópia elleni agressziója is. A szocialista orientációjú országok egymás közti, valamint a nem kapitalista fejlődés útját járó más fekete-afrikai államokkal fenntartott kapcsolata talán a legkevésbé kialakult területe még ezen országok külpolitikai tevékenységének. Ebben a vonatkozásban is megfigyelhető néhány jelentős, de alapjában véve elszigetelt jelenség (például a kongói közreműködés az Angolának nyújtott internacionalista segítség realizálásában), és kétségtelenül sok még a kiaknázatlan lehetőség. A kapcsolatok fejlesztésének útján eddig legtovább az angolai-kongói és még inkább az angolai-mozambiki relációban jutottak. Meglehetősen hosszú idő telt el azonban még a két portugál nyelvű ország együttműködésének magasabb szintre emeléséig, így a szocialista orientációjú fekete-afrikai országok egymás közti kapcsolatában eddig példa nélkül álló barátsági szerződés 1978 szeptemberében történt aláírásáig, jóllehet, mint Samora Machel megfogalmazta, „Angolát és Mozambikot a múltban az antiimpe- rialista függetlenségi harc, a jelenben pedig a szocialista építés, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus köti össze.”55 A szocialista orientációjú fekete-afrikai országok csoportja egyelőre még nem alkot önálló, nagy hatású tényezőt a nemzetközi politikában, bár pozitív hatása néhány esetben már érzékelhető az Afrikai Egységszervezet határozataiban vagy - szélesebb körben - az el nem kötelezett országok mozgalmában. Fekete-Afrika történelmében eddig még a nem kapitalista fejlődés útján elindult egyetlen országban sem sikerült megteremteni a szocializmus építésére való áttérés felté93
